KultúrDuó

KultúrDuó

Rossz versek

2019. január 01. - Potpolett

Ma megnéztük a Cirkóban a Rossz versek c. filmet, jobb híján,mert anyósom késett, így egy francia film helyett erre értünk oda. 

Nem mondanám azt, hogy teljesen elpazarolt pénz volt, de azt sem, hogy megérte. 

SPOILER!

311754_1525078495_6923.jpg

Ami tetszett: 

  • az átkötések különböző terek és korok között
  • a gyerekszínészek játéka
  • a budapesti helyszínek felismerhetősége és bája 
  • a családi konfliktusok 
  • hogy bármilyen wtf érzésed is van a film közben, mégis mosolyogva távozol, mert azt érzed, ez mégis valami volt
  • ahogy bemutatja az Anna és közte levő szerelmet csupán az elköszönéseiket felhasználva
  • hasonlított a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlanhoz, de mégis más volt

Ami nem tetszett:

  • a rosszul eltalált főszereplők. A férfi főszereplő 40-nek néz ki (és valójában annyi is lesz nemsoká), de kora 30-ast játszik. A lány legalább 15 évvel fiatalabbnak néz ki nála, aki az aktuális szerelmét játssza, és a valóságban is '95-ös a színésznő. Nagyon kellemetlen a filmben ez a dolog. 
  • hogy rendszeresen elneveti magát a főszereplő egy-egy jelenet közben és ennek nincs funkciója, tényleg a színész nevette el a jelenetet. Amikor pedig nem ez van, akkor próbálják a szöveget kamera előtt jól elmondani, és nem egy természetes párbeszédet nézünk végig. 
  • az ingadozó korok. Lehet, hogy csak azért tűnt fel, mert magam egy olyan férfi felesége vagyok, aki könyvet írt Antallról, de nem igazán lehetett annyi idősen ott úgy az a gyerek a Várban, és nem lehetett a szüleinek a legnagyobb élménye az a 93-as beszéd a rendszerváltás helyett. És ez csak egy példa. A főszereplő fiatalkorának külső jellemzői (helyszínek, zene) is ingadoznak, csupán kiszolgálva ezzel az egyes ötleteket. 
  • az, hogy már megint megmondják nekem. Én az a korosztály vagyok, akihez a film szólni akar (31 éves vagyok), de nem tud. Egyrészt, mert nekem gyerekem, férjem, lakásom, munkám van, másrészt meg mert ilyen elfuserált életet az ember huszonpárévesen szokott megbánni, nem ennyi idősen. Aztán még ott van az is, hogy amikor a főszereplő rájön, hogy a gyerekkori énjei hülyeségeket várnak el leendő önmaguktól, de mégsem írja alá azt a munkaszerződést miattuk, azt kellene éreznem, hogy elcsesztem én is, mit szólna ma a 16 éves Potpolett ahhoz, ami lettem. De nem érzem azt. 
  • Már megint egy film azokról az emberekről, akikhez nincs közöm. Bár Újlipótvárosban élek, sokdiplomás vagyok, járok tüntetni meg utazgatok is a világban, még sincs semmi de semmi közöm ezekhez az emberekhez. A sráchoz, aki az életét a 2-es villamos és a 4-6 budai vonalán üldögélve töltötte, szabadidejében verseket írt, festett és a Hajósban vízilabdázott, és aki egy reklámügynökség fiatal tehetsége, és hétvégente a szüleinek vidámat integet fel azok V. kerületi lakásának erkélyére. Aztán örököl egy polgári lakást a nagynénjétől. És nem tudja, mit kezdjen magával az életben, merre tartson és egyáltalán, van-e értelme ennek az egésznek.

És nem azt mondom, hogy én magam a 8,5 óra munka után hazajövök és nem törődöm se kiállításokkal, se könyvekkel, se filmekkel, hiszen ez a blog is ezért létezik, de nekem ez az álomvilág nagyon idegen és túlzás.

Nem nézném újra a filmet, de végül nem bántam meg, hogy ezzel töltöttem az év első napjának délutánját. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr3714526992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása