KultúrDuó

Demolition

2016. augusztus 12. - Potpolett

Megnéztük a 2015-ös Demolitiont a héten. Naomi Watts és Jake Gyllenhaal voltak a főszereplők. Személyes élményem, hogy előbbiről mindig azt hiszem, hogy kleptomániás, mert keverem Winona Ryderrel, utóbbinak meg sose tudom leírni a nevét. :)) Naomi Wattsot láttam már sok filmben, de valahogy sose került be az aktív filmes tudásomba a létezése, Jake-et viszont nagyon megjegyeztem a The Good Girlben nyújtott alakítása kapcsán. Ott egy töketlen és fura srácot alakított. Tudjátok, azt a töketlen és fura srácot, akit a Louis Bloomban, Love & Other Drugsban, és amit most a Demolitionben is.:)

Anyway, a Demolition egy good enough film. Hangulatfilm.Érdemes megnézni. Van benne minden, ami egy Sundance movie-hoz kell (meleg, saját útját kereső kissrác; szar párkapcsolat; új szerelem; szar házasság; abortusz titok; megcsalás; semmi-nem-az-aminek-látszik; jófejkedő viszony), de mégis több a film. Vagy kevesebb? Nem is tudom. Nézhető. A nézhető film és a Sundance movie között ugyanis csak egy hajszál van, hogy az a hajszál hiányzik-e vagy duplikálva van-e, mindenki döntse el maga.

Ez a film nem gejl! És ez nagy szó!

A végén van tanulság, és kiderül, hogy a film Jake Gyllenhaal gyászútjáról szól, és sokkal több van benne, mint a szociopata tőzsdeügynök steril életének bemutatása. Én ugyan teljesen máshogy gyászolnék, és a férjem szülei se ekkora hatalmas barmok (bár ilyen lakást se tudnak nekem venni, szóval nem akarok demagóg lenni), de azért a film nálam is betalált. Megtaláltam benne magam. Ez mostanában sok filmről nem mondható el.

Azt hittem, tovább fogják húzni az ismerkedős fázist a főszereplők között, az a szál izgalmasnak ígérkezett, de mintha kivágták volna végül a háromnegyedét. Nem értettem Naomi Watts viszonyát az új kapcsolatához, a régihez, a fiához, a munkájához, meg úgy egyáltalán mindenhez. Nem tudtam azt sem, hogy ő ennyire megöregedett vagy öregíteni akarták a szerepéhez, és akkor ez valamiféle szimbóleum (sic!) lett volna.

És rájöttem még valamire. Jake Gyllenhaal egy rendkívül jól fényképezhető színész.

jake.jpg

 

Ez nem külsőn vagy sminken múlik, szerintem ilyesmit hívhatnánk színészi játéknak, ha lenne rá sok példa és mintát lehetne felállítani. A Buffy the Vampire Slayer nézése kapcsán sokat gondolkodtam azon, hogy milyen fura a színészet. Vannak ezek a színészek, megtanulják uralni az arcizmaikat, hogy ne grimaszoljanak össze-vissza a filmekben. Aztán meg kell tanulniuk új arcokat magukra venni és azokkal kifejezni finomabban és mégis egyértelműbben azokat az érzelmeket, amiket a szerepük szerint éreznek. Na, utóbbi munkafázisba már belebuknak. Vajon nem lenne jobb, ha egyáltalán nem próbálnák meg uralni?

buffy.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr7210309606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.