Ismételten - immár harmadjára - jártunk nemrég az Albertinában. Az előző látogatásunkkor olyan minősíthetetlenül bánt kisfiunkkal az egyik teremőr, hogy a panaszunkra válaszul most ingyen jeggyel járhattuk be a múzeumot. Ami egyébként teljes áron is nagyon megéri!

Az Albertinában ugyanis egyszerre láthatsz modern, nem modern, színes, nem színes, boldogságot, boldogtalanságot, reményt és reménytelenséget árasztó műveket. Az új és a régi állandó vegyítése fenséges érzést kelt az emberben. 

Ez a múzeum egy csoda. Kívül is, 

és belül is.

Elsőként a Monet-kiállítást néztük meg. Negatívum volt, hogy nagyon sokan voltak és alig lehetett mozogni, pozitívum volt viszont a rengeteg csodálatos, hangulatos kép. Nekem lett/maradt néhány új/régi kedvencem tőle, pl. ezek:

Ezt a kiállítást a kisfiunk végigaludta, de a következők alatt már ébren volt és nagyon érdeklődött, így közös kedvenceinket mutatom majd be a továbbiakban. 

Niko Pirosmani kiállításán az állatos festmények tetszettek neki a legjobban, mint ezek:

Nekem meg ennek a képnek az elbűvölő primitívsége tetszett leginkább:

A Warholtól Richterig kiállításon az abszolút kedvence ez a versenyautós kép volt, én magam nem tudnék kiválasztani egy favoritot, mert mind teljesen az én ízlésvilágom volt:

A kép forrása: albertina.at 

Láttuk még a Helen Levitt képeiből összeállított tárlatot is, amelyben a 40-es évek New Yorkjának nyomorúságos életét mutatják be úgy, hogy az ott élő embereknek az az élete, számukra az a világ. Nem pedig egy sajnálatra méltó valami. Pár kedvenc:

Walter Schmögnerről meg beszéljenek a képek, őt imádtuk, de Bertie-nek kicsit sok volt elsőre befogadni az ő művészetét:) 

Képek forrása: Albertina.at