KultúrDuó

KultúrDuó

Moszkva tér, a nagyon budai film

2017. december 15. - Potpolett

Nemrég megnéztük újra a Moszkva teret. Igazából, Fourey még most látta először, én pedig 18 éves korom óta nem láttam, vagyis 12 éve. Csodás élmény volt. Olyasmi, mint a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan

moszkvater1.jpg

12 éve egyébként azért néztem meg, mert ez volt az egyik olyan film, amiből a média OKTV-met írtam, és mert egyébként is kíváncsi voltam már rá. Ennek köszönhetem, hogy bejutottam arra az egyetemre, ahová akartam, szóval hálás szívvel tekintek erre a filmre, és méltatlanul elhanyagoltam az utóbbi években. 

moszkvater3.jpg

Ez a film minden, ami a fiatalságomat jelenti, annak ellenére is, hogy egyetemista korom előtt csak a hétvégéim nagy részét töltöttem Budapesten, és akkor sem Budán. Ez a film nagyon budai. Amikor először láttam, fel sem tűnt, mennyire. Egyrészt a jól fésült, szép bőrű, vékony lányok és fiúk (persze színészek), és a csodásan berendezett otthonok (még a főszereplő nagymamájáé is!), az Orom utcai villasor és a budai hegyek folyton jelenlevő látképe. És persze a Moszkva tér. Onnan mennek a budaiak mindenhová, szerencsésebb esetben haza, a hegyekbe. 

moszkvater2.jpg

Ez a film minden, ami mi vagyunk. Persze, én még csak 2 éves voltam 89-ben, amikor ez a film játszódik, viszont a benne látható dolgok nemcsak ismerősek, de meg is maradtak egészen a 2000-es évekig. A hamisított vonatjegy nyugatra, a csaló használt autó kereskedő, az újgazdag bunkók világa, a korrupt, fogalmatlan rendőrök, az elitgimnazista stréber srác Óbudáról, a 86-os busz, a Moszkva téri villamosok, a kövér, nyomorult életű tanárok, a lepukkant iskolai vécé. 

moszkvater5.jpg

moszkvater6.jpg

Ez egy hangulatfilm, amit érdemes újra és újra megnézni. Varázslatos a Moszkva téri tömeg, a rengeteg ember, és persze az első Meki a Régiposta utcában. Ami, "lehet, hogy megeszi az agyamat, de legalább nincs benne csalamádé". :) 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr313501705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása