Nemrég megnéztük újra a Moszkva teret. Igazából, Fourey még most látta először, én pedig 18 éves korom óta nem láttam, vagyis 12 éve. Csodás élmény volt. Olyasmi, mint a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan.
12 éve egyébként azért néztem meg, mert ez volt az egyik olyan film, amiből a média OKTV-met írtam, és mert egyébként is kíváncsi voltam már rá. Ennek köszönhetem, hogy bejutottam arra az egyetemre, ahová akartam, szóval hálás szívvel tekintek erre a filmre, és méltatlanul elhanyagoltam az utóbbi években.
Ez a film minden, ami a fiatalságomat jelenti, annak ellenére is, hogy egyetemista korom előtt csak a hétvégéim nagy részét töltöttem Budapesten, és akkor sem Budán. Ez a film nagyon budai. Amikor először láttam, fel sem tűnt, mennyire. Egyrészt a jól fésült, szép bőrű, vékony lányok és fiúk (persze színészek), és a csodásan berendezett otthonok (még a főszereplő nagymamájáé is!), az Orom utcai villasor és a budai hegyek folyton jelenlevő látképe. És persze a Moszkva tér. Onnan mennek a budaiak mindenhová, szerencsésebb esetben haza, a hegyekbe.
Ez a film minden, ami mi vagyunk. Persze, én még csak 2 éves voltam 89-ben, amikor ez a film játszódik, viszont a benne látható dolgok nemcsak ismerősek, de meg is maradtak egészen a 2000-es évekig. A hamisított vonatjegy nyugatra, a csaló használt autó kereskedő, az újgazdag bunkók világa, a korrupt, fogalmatlan rendőrök, az elitgimnazista stréber srác Óbudáról, a 86-os busz, a Moszkva téri villamosok, a kövér, nyomorult életű tanárok, a lepukkant iskolai vécé.
Ez egy hangulatfilm, amit érdemes újra és újra megnézni. Varázslatos a Moszkva téri tömeg, a rengeteg ember, és persze az első Meki a Régiposta utcában. Ami, "lehet, hogy megeszi az agyamat, de legalább nincs benne csalamádé". :)
