Nagyon örülök, hogy nem ez volt az első könyv, amit Simmonstól elolvastam. Nem mintha rossz lenne, hanem mert egy számomra viszonylag kevéssé érdekes és ugyanakkor feltűnően abszurd vállalkozás: egyfelől Locke politikai filozófiáját akarja rekonstruálni, ami még önmagában rendben lenne, de másfelől egy Lockeánus anarchizmus megalapozására törekszik, ami szintén nem lenne tragédia, de ez a kettő így együtt kicsit sok.
Nyilván azért az is benne volt a kedvetlenségemben, hogy Locke kevésbé érdekel és amit eddig Simmonstól ebben a témában olvastam, az lényegében elég volt, hogy átlássam az álláspontját a témában, s ugyanez igaz az anarchizmusára is, így igazán drámai meglepetések nem vártak rám a könyvben.
A könyv alaptézise nagyjából az, hogy Locke szerint legitim politikai autoritás csak az lehet, amelynek alávetettségébe úgy kerül valaki, hogy egy valódi, szabad választási helyzetben, megfelelően informáltan, szándékosan, minden kényszer nélkül (a külső körülmények nyilván számítanak) beleegyezik ebbe és ilyen módon átruházza természetes jogai egy részét a társadalomra, amely azt szigorú korlátozó feltételek mellett rábízza az állam vezetőire. Minden más esetben az ember természeti állapotban marad, egy modern állam keretei között élve is. Locke-nek ez a voluntarista elmélete Simmons szerint egy nagyon jó mércéje az államhatalomnak, egy vonzó, nem is teljesen megvalósíthatatlan ideál, bár a gyakorlatban sajnos egyetlen létező állam sem felel meg neki. Ezért a jelenben az egyetlen tartható álláspont a filozófiai anarchizmus. Mármint Simmons szerint.
Ez teljesen rendben van. Nem vagyok meggyőzve, természetesen, mert nemigen látom értelmét egy olyan normatív politikafogalomnak, amely még a legdemokratikusabb mai államra sem alkalmazható. Egyszerűen úgy érzem, a mérce rosszul van kalibrálva. Arról nem is beszélve, hogy nem vagyok benne biztos, hogy a locke-i ideál elég vonzó számomra. Attól félek, olyan kicsi államról szól, amiben nem feltétlenül szívesen élnék. Úgy látom, a jóléti állam nemigen férne bele. Ennél kevesebbet meg nehogymá el kelljen fogadni. Ettől még Simmons érdekesen érvelt mellette. (Ámbátor például a könyv végi kritikát Kloskonak és Arnesonnak a fairness alapelv védelmében felhozott érvei ellen kifejezetten olyan találtam, mint ami szándékai - és az én személyes preferenciám - ellenére vonzóbbá teszi Klosko álláspontját.)
Az is teljesen rendben van, ahogy Simmons rekonstrálja Locke politikai filozófiájának egy lehetséges, voluntarista olvasatát. Az olvasat nagyon figyelmes,körültekintő olvasáson alapul, igyekszik minél inkább hű maradni Locke ténylegesen leírt gondolataihoz. Lehet Locke-ot máshogy is olvasni és Simmons könyvének nagy értéke, hogy úgy tudjuk meg, mit gondol Locke a természeti állapotról, a politikai viszonyokról, a zsarnokságról, a rabszolgaságról, a hadiállapotról (és annak a természeti állapottól való különbségéről), a beleegyezés locke-i fogalmáról, bizonyos jogok elidegeníthetetlenségéről, az ellenállás jogáról stb, hogy közben folyamatosan nagyon kulturáltan vitatkozik más Locke olvasatokkal és nem szégyell egyetérteni szerzőkkel (akkor is, ha más módon jutnak hasonló következtetésre) és tanulni tőlük.
Nem is tagadom, azért párszor felcsillant a szemem. A kötelezettségekről írt részeket már ismertem, de a természeti állapot elképesztően izgalmas leírása (megkülönböztetése a hobbesi felfogástól) engem kifejezetten megvett, akárcsak a jogok elidegeníthetetlenségéről mondottak. Utóbbit Simmons szétszedi Locke alapján tulajdonképpeni elidegeníthetetlenségre (inalienability), elveszthetetlenséghre (nonforfeitability) és elbirtokolhatatlanságra (impresciptivity) és elmondja, Locke alapjában véve nem képviseli azt, amit inalienabilitynek szokás mondani (bár 18. századi hívei igen), helyette egy viszonylag összetett érvrendszert hoz fel amellett, hogy milyen morális korlátai vannak a hatalomgyakorlásnak.
És mégis, az egész könyvben volt valami túlzás, amit néha már nevetségesnek éreztem. A könyv bevezetőjén konkrétan hangosan felröhögtem: Simmons itt bejelenti, hogy egyrészt Locke-értelmezést ad, amelyik nem csak a legjobb Locke-olvasat, de egyúttal Locke nézeteinek legerősebb, legjobb változata, aminek érdekében itt-ott meg fogja változtatni Locke álláspontját, de persze úgy, hogy az hű maradjon Locke egész politikai filozófiájához. Mindezt azért, hogy megmutassa, Locke filozófiája még ma is aktuális. És végül az egészet azzal koronázza meg, hogy mérlegre teszi, vajon Locke politikai filozófiája megállja-e a helyét. És ki fog derülni, hogy csak anarchizmusként, amit persze Locke nem akart volna.
Csak szerintem sok itt kicsit az arcoskodás? Nem hiszem.
Ezzel együtt ezt a könyvét is szerettem. Simmons mindig szórakoztató, nagyon pontos és csak egészen ritkán éreztem azt, ami néha szoktam politikai filozófusoknál, hogy úgy érvel, hogy "X nem igaz, mert szerintem X nem igaz" vagy hogy "A állítása hogy X nem győzött meg engem", "X egyszerűen nevetséges".
