Mikor az USA-ban voltam egyszer egy hónapot, naponta ettem a Dunkin Donutsban. Akkoriban nagyon ízlett a sokféle töltött fánk, de éreztem, hogy csak 2-3 db csúszik le egy nap. Ami - ismerjük el - rendes étkezésnek kevés, nasinak meg sok. Aztán 2 évvel később ettem a bécsi Dunkinban egy fánkot. Már egy is soknak bizonyult.

Minden, amit felhoztak Timi Mr. Funk nevű - és számos bedőlt hitel finanszírozása és emberek otthonainak megmentése helyett épült - fánkozója ellen, az igaz minden egyes fánkra. A magyar fánkra is. Tocsog az olajban, émelyítően édes és a tésztája sem olyan állagú, mint amit elvárnánk egy rendes édességtől.

Van, aki szereti a fánkot, van, aki nem. Én nem. Nem beszélve erről a fancynek eladott, sznob hangulatról, ami a fánkozókhoz társul ma Magyarországon (vagyis Budapesten). Egyébként Magyarországon a lakosság fele a létminimum alatt él, csak mondom. A Donut Librarynál az ember rosszul van a fancy, de egy kaptafára men berendezéstől, a "könyvektől", amik a polcon vannak és az ott levő sznob, tökéletes hajú tömegtől is. Az árak még nem is annyira zavarnak, mint az egész légkör. Pedig előbbi is felháborító. Ugyanazt tapasztaltuk a Fánki Dunutsban is. Néhány kép ezekről a helyekről.

Az újlipóti Donut Library:

Fánki Donuts a Nagymezőn:

Mr. Funk az Arany Jánoson Lipótban (Büszkeség, mert ezt finanszíroztad Te is mindannyiunk Timijének):

Miért nem úgy néznek ezek ki, mint az egyik chicagoi Dunkin Donuts? Tudjátok, mintha normális és megszokott dolog lehetne fánkot enni, nem pedig Timi barátai és üzletfeleinek privilégiuma...