A második konferenciás napon - míg Fourey benn elmélkedett az egyetemen másokkal - a Whitworth Gallerybe vezetett utunk Bertievel. Ez szintén járható babakocsival, ingyenes, szintén nagyon kedvesek és szintén vannak kisbabás programok, amiket szintén nem tudtunk pont elkapni.:) Ez maga az épület:

Kétszintes a hely, van persze lift, vannak szobrok, festmények, fotók, fotósorozatok, földön fekvő installációk (és ennek ellenére beengednek babakocsival és kerekesszékkel!), hangos termek, és nagyon sok wallpaper. Hogy miért, nem derül ki. A földszintet viszonylag gyorsan be lehet járni, ahogyan az első emeletet is. A fotósorozatok közül a kedvencem az volt, ahol egy piac reggelét mutatják be. Elkezdenek kipakolni, majd végül kipakolnak, a tekintetek, az emberek, a munka, a szenvedély. Imádtam! Aztán volt egy kedvenc szobrom is. Ez:

Az alsó szinten Bertie végig aludt, aztán egy gyors pelenkázást követően szlopálni kezdte a cumisüvegét - így értünk fel az első emeletre a lifttel. Ott következett a csoda számára! Egy kedves hölgy odajött hozzám, hogy ne ijedjek meg a construction résztől, haladjak csak el mellette (lesz egy új kiállítás ott, és a "fiúk" azt készítik elő), megmutatja a kiállításukat. Egy hatalmas és nagyon-nagyon magas terembe érkeztünk. Ahol amíg a szem ellát, óriási wallpaperek lógtak. Bertienek tátva maradt a szája és - be kell vallanom - az enyém is. Olyan volt, mintha Magyarországon azokat a nagy tornatermeket nem a gyerekek testi és lelki bántalmazására használnák, hanem jó célokra.

Van még egy szuper kertje is az épületnek, de mivel szemerkélt (ami itthon egyenlő lenne egy felhőszakadással, de ott ez semmi), így azt csak ablakon keresztül tudtuk megnézni, de azért itt van róla egy fotó: