Nemrég eljutottunk végre ismét a Magyar Nemzeti Galériába! (Tényleg, őket kidobják majd a Várból, mint a többi kulturális intézményt?)
Anyway, ott általában megnézzük az egyik időszaki kiállítást és egy emeletnyi állandót. Mivel gyakran visszajárunk, így nincs az emberen az a feszültség, hogy mindent végig KELL járni egy pár óra alatt.:)
Nos, legutóbb Korniss Péter kiállítását láttuk, amelynek a címe Folyamatos emlékezet volt. Szerencsénk volt, mert éppen a fotós maga tartott tárlatvezetést. Néha bolyongásunk közben kicsit belehallgattunk, és így egy teljes nyugdíjas csoporttól zsebelhette be a gyerek az elismeréseket, hogy milyen cuki. Win-win.:)
Az MNG tűpontosan összegzi honlapján a kiállítást:
A tárlat első egysége a hatvanas–hetvenes években készült, a hagyományos paraszti világot ábrázoló alkotásait mutatja be. Az 1970-es évektől a művész érdeklődése az ingázó munkások felé fordult: A vendégmunkás című sorozatot a második szekcióban láthatjuk. A kiállítás harmadik egysége a globalizáció megjelenésének idejét járja körül, majd a negyedik szekció Kornissnak a 2000-es években készült munkáit mutatja be.(...) A kiállítás utolsó szekciója a Budapesten munkát vállaló erdélyi asszonyokkal foglalkozik. Ez a sorozat az elmúlt három évben készült, és a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán látható első alkalommal. Forrás: http://mng.hu/idoszaki_kiallitasok/korniss-peter-folyamatos-emlekezet-122813
Apám erdélyi származása miatt én gyakorta jártam azon a környéken egészen sokáig, és érdekel is ez a kultúra. Számomra ezért is volt érdekes a kiállítás, bár, mivel ismerem az ottani helyzetet, nehezen tudtam elvonatkoztatni attól, hogy milyen giccsesek is ezek a képek. A fájdalmas arcú, télen a mezőn alig felöltözött kisgyerektől a kamu keleties szőnyegekkel borított szobabelső előtt pózoló emberekig volt ott minden. Viszont mégis volt ebben a giccsben valami érdekes.
A kedvencem viszont az a szekció volt, amikor egy ember életútját fotózta végig. Ahogy vagyontalan és ingóságok nélküli emberként elindul vendégmunkáskodni, és ahogy végül elmennek a gyermekük tanácsi panellakásába. (Ami, teszem hozzá, ha nem Nyíregyházán, hanem Gazdagréten lett volna, akkor ma már 26 milliót érne, és az övék lenne.) És valóban, micsoda civilizációs ugrás lehetett akkoriban a panel a rohadó, vizesedő, komfort nélküli, egybenyíló szobás lakásokhoz/házakhoz képest. Mondjuk kár, hogy előbbieket többé nem lehet lebontani, de azért egy korszakban fontos előrelépésnek számítottak. Ez ebből a kiállításból is világosan kitűnt.
Most egyébként elérhető olcsóbb jegy a kiállításra. Mi már vettünk a következő időszakira!:)
