A népszerű amerikai filozófus Jason Brennan provokatív, lendületes és érdekes könyvet jelentetett meg a Princeton University Pressnél. A könyv - nagyrészt  kortárs amerikai példákból kiindulva - nem kevesebbre vállalkozik, mint, hogy bebizonyítsa, egy állampolgárnak mindenképpen joga van, de talán kötelessége is ellenállni az állam képviselői által okozott igazságtalanságoknak. Mire kell itt gondolni? Például emberhalált is okozó rendőri túlkapásokra, erkölcsileg igazolhatatlan tiltásokat tartalmazó jogszabályokra (pl. abortusz, melegházasság, könnyűdrogok tiltására), az ártatlanok halálát okozó dróntámadásokra, igazságtalan külföldi inváziókra és így tovább. Brennan úgy véli, ha bizonyos körülmények fennállnak, akkor még az erőszakos védekezés sem igazolhatatlan az állampolgárok részéről az államhatalom képviselőivel szemben, de a hazugság, a szabotázs, az igazságtalan utasítások megtagadása még annál is könnyebben igazolható.

Brennan célpontja az a szerinte széles körben védelmezett tézis, hogy miközben a magánjellegű igazságtalansággal szembeni fellépés igazolhatóságát nem sokan vonnák kétségbe, az állam képviselői különleges mentességgel rendelkeznének az igazságosság követelményeinek betartására vonatkozóan és az igazságtalansággal való szembeszállás jogával szemben. Hogy kell ezt elképzelni? Hogy miközben szerinte nagyon könnyű elfogadni, hogy valakinek joga van egy magányos lövöldözőt mások és önmagunk védelmében lelőni, egy lövöldöző rendőrrel szembeni fellépés erkölcsi megalapozottságával szemben sokaknak kételyei vannak. Brennan a könyv nagy részében ezeket a filozófiailag megalapozott kételyeket veszi sorra és rombolja le nagy élvezettel, az utolsó fejezetben pedig azon tűnődik el, hogy vajon ez az ellenállás csupán jog-e vagy kötelesség is. Több olyan érvet vesz elő, amely tökéletlen kötelességgé tenné az ellenállást, s ezeket nem kellően kielégítőeknek találja.

Brennan könyve kifejezetten szórakoztató olvasmány, s ami igazán érdekes, hogy tulajdonképpen egy a politikai filozófia klasszikus kérdéseibe való rövid betekintésnek is tekinthető, hiszen szóba kerül benne egy csomó minden az autoritás, a legitimitás (e kettő kapcsán Brennan álláspontja számomra a filozófiai anarchizmussal határosnak tűnik, de nem vagyok szakértő, bevallom, csak laikus), a kötelességek, a jogok, a demokrácia természetét illetően (Brennan elég éles kritikusa a demokráciának amúgy) és elég izgalmas betekintést kapunk olyan metaetikai kérdésekkel kapcsolatban is, hogy vajon amikor politikai filozófiát művelünk, mi számít érvényes érvnek, s hogy egy filozófiailag koherens levezetésnek mi köze van a gyakorlati döntéseinkhez.

Másfelől viszont kifejezetten tenyérbemászó szöveg. Azért sem teszek kísérletet rá, hogy az érveit részletesen rekonstruáljam, mert a provokatív stílus mellett nem ad nekem elég kapaszkodót annak eldöntésére, hogy az alaptézist mennyire kell komolyan vennünk. Mert azért az az állítás, hogy amennyiben pontosan tudjuk (1) vagy legalábbis ésszerűen hisszük), hogy valami igazságtalan, s hogy ez az igazságtalanság nagyon súlyos károkat (2) fog okozni valakinek, mégpedig a nagyon közeli jövőben (3), s hogy a mi beavatkozásunk szükséges (4) ennek elhárítására, akkor valóban elég könnyű amellett érvelni, hogy az államhatalom képviselőinek igazságtalanságaival szembeni fellépés nem különbözik érdemben a magánemberek által elkövetett igazságtalanságokkal szemben. Egy ártatlanokat verő rendőrt ilyen esetben az egyenruha különbözteti csak meg az ártatlanokat verő magánembertől. Ez, ha nem is triviálisan igaz, de mint állítás, elég közel van hozzá, hogy ne legyen elég érdekes, a lendületes retorika ellenére se. A Brennan által cáfolt legtöbb ellenvetés valójában többnyire arra az intuíciónkra épül, hogy a valóságban nem ebben a formában szoktunk találkozni ezekkel a dilemmákkal és Brennan ezt az intuíciót nem nagyon veszi komolyan. Őt az érdekli, hogy ha minden világos mint a nap, akkor igenis létezik ez az ellenállási jog. Ez azért a semminél több, mert az ellenvetések sokszor túlzásokba esnek, s ezeket nem árt cáfolni, de nem is sokkal több, mert az ellenállási jog azért nem tűnik annyira radikálisan újszerű gondolatnak, amit a könyv zárófejezete akaratlanul is igazol, hiszen sorra vesz olyan érveket, amelyek még az övénél is radikálisabbak.

Van ezenkívül még három probléma, amiket Brennan nem vesz komolyan, vagy teljesen ignorál. Az egyik, hogy sok ellenvetés valójában arra a feltevésre épül, hogy bizonyos dolgok, amiket magánemberként igazságtalan elkövetni, azokat az államhatalom képviselőjeként nem az. Ettől más a rendőri intézkedés és az önbíráskodás is például. A másik, hogy az igazságtalanságok,még ha esetleg rendszerszintűen jelen is vannak az államhatalom működésében, nagyon sokszor valójában ellentétesek az államhatalom saját normáival is, nem csak Brennan saját erkölcsi érzékével. A feketékkel szembeni rasszista erőszak (Brennan egyik gyakori példája) például teljes mértékben ellentétes az amerikai joggal. S végül a harmadik, hogy Brennan erkölcsi intuíciói sokkal szilárdabbak mint amennyire megalapozottak. Teljesen triviálisan igaznak tekinti például, hogy a könnyűdrogok tiltása igazságtalan, miközben mégiscsak olyan tudatmódosító szerekről van szó, amelyek használata egy csomó helyzetben ön- és közveszélyes, mint az alkohol esetében is és -mint az alkohol példája is mutatja -, egyáltalán nem triviális, hogy ne okozhatna olyan társadalmi problémákat, mint az alkoholizmus. Hogy ezek kezelésére a tiltás nem a legjobb megoldás, az ma már nagyon valószínűnek látszik, de én azért ezt a melegek jogaival nem emelném egy szintre. Mindezek egyike sem halálos csapás Brennan tézisére, de  szerintem fontos és izgalmas kérdések, sokszor fontosabbak, mint amikről a könyv szól és a tárgyalásuk hiánya miatt néha az volt az érzésem, hogy Brennan nyitott kapukat dönget és szalmabábokat gyilkolászik le saját okosságától elbűvölten.

Huhh, ez talán kicsit szigorúbb is, mint amit gondolok. De nem sokkal.