KultúrDuó

A Garfield-jelenség

2016. október 06. - Potpolett

A képregény: A Garfield című képregény egy kövér, szarkasztikus humorú macska sztorija. Garfield szemüvegén át látjuk az egész világát, az emberekről/állatokról/tárgyakról kialakított képe alapján ismerjük meg azokat. Garfieldnak Jon a gazdája, aki képregény rajzoló, 1950-ben született, Chicago kertvárosában él. Jonról azt tudjuk, hogy egészen 1978-tól 2006-ig nem tud összejönni Garfield állatorvosával, Lizzel, és addig szánalmasabbnál szánalmasabb randiélményeit követhetjük figyelemmel. Garfielddal lakik Ubul, Jon kutyája (akit eredetileg egy barátja hagyott nála megőrzésre, akit később kiírt az alkotó a képregényből). Jon szüleit, tesóját és volt osztálytársait is megismerjük a történetfolyamban. Ott van még Nermal és Heléna, akik két lánycica, és idegesítik Garfieldet. Heléna egyébként a love interest szerepében is tündököl egy idő után, no meg Mici, Garfield plüssmackója. 

garfield.jpg

A képregényt 1993-1996 között olvastam aktívan, azok a példányok a mai napig megvannak a szüleimnél, most, 2016-ban vettem fel ismét a fonalat. Ezalatt összejött Jon és Liz, Garfield okostelefonozik és megjelent egy Garfield Különszám nevű külön újság is, amikben egy-egy hosszabb sztorival ismerkedhetünk meg. A Zseb-Garfield sorozatból is nem egy példány volt meg nekem otthon, ma már az unokahúgomnál vannak, aki nagy Garfield és képregény rajongó. Megjelentek egyéb könyvek is, ezekből nekem az egyik 3-pack volt meg angolul és a Garfield Karácsonya. De az amazon szerint nem gyengén alullőttem a kínálatot.

A Garfield és barátai rajzfilmsorozatot '88 és '94 között adták az USA-ban, én Magyarországon jóval később láttam a részeket, és egy csomó kazetta is megvolt! Ez egy rövid szkeccsekből és rövidke sztorikból álló rajzfilmsorozat volt, amelynek volt egy specialje is mindig. Amiket én láttam, azokban az Egyesült Állatok volt a különkiadás. 48 percesek az epizódok.

Garfield-specials. 1982 és 1991 között 13 epizód készült. Az egyenként kb. 24 perces epizódok vagy egy ünnepre vagy egy apropóra íródtak. Garfield elment Hollywoodba, de a Hálaadást is megünnepelte Jon családjával. Nekem nagy kedvencem a Garfield Karácsonya c. rész, minden évben megnézem karácsony táján egy forró kakaóval a kezemben, nagy takaróval. Nemsokára ismét aktuális!

A CGI-vel animált rajzfilmsorozatot, a Garfield Showt nem igazán vette be soha a gyomrom. Annak ellenére, hogy a sztorikkal nincs gáz, új történeteket írtak hozzá, nem a korábbi Garfield and Friendset dolgozták át. 2009 óta már a 4. évadnál tart és még nincs vége!:) 2 db 11 perces történetet ismerhetünk meg egy-egy epizódban.

A CGI-vel animált filmek. 2007 és 2009 között kihoztak 3 Garfield TV movie-t, Garfield Gets Real, Garfield's Fun Fest, Garfield's Pet Force címeken. Én nem bírom ezeket végignézni, és nemcsak, mert CGI, de valahogy túl sok. 1,5 órás filmekre számíthat az, aki megnézi ezeket mégis.

Az élőszereplős filmek. Kamaszkoromban nagy rajongója voltam az akkoriban általam viszonylag kevéssé értett Cooltúra c. filmnek és azon belül is - bevallom - Breckin Meyernek. Nem volt ezzel másként a gimis legjobb barátnőm sem, ezért mindkét Garfield élőszereplős filmért fizettünk a moziban. Nem kellett volna, nagyon nem kellett volna. Főleg a másodikért.:)

breckin.jpg

Garfield nélküli képregény. Van egy új őrület, amivel én magam is azonosulni tudok. A neve az: Garfield minus Garfield. A képregényekből kiszedték Garfieldet, csak a többi szereplő belső vívódását látjuk, a reakciójukat a semmire. Látjuk Jon végtelen magányát, szánalmas életére adott saját reakcióját. Mert ugye ez már úgy megy a Garfieldban, hogy Jon felhoz valami pozitív dolgot, Garfield megöli a szarkazmus fegyverével, majd Jon elkedvetlenedik. Itt pedig Garfield nélkül már csak egy megkeseredett 30-as külvárosi férfi belső up and downjait látjuk.

jon.png

Nálam a Garfield-mánia élni fog. Utálom a hétfőt. Szeretem a lasagnét, szeretem Chicagot és néha éjjel kipakolnám a hűtőt, ha én is egy képregényíróval élnék, aki telepakolja naponta.:))

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr10011776451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.