KultúrDuó

Kunsthistorisches Museum, Bécs

2017. március 01. - FOUREY

Valahol röhejes, milyen későn kezdtem Bécsbe járni. A 2000-es évek elején egy baráti társasággal átutaztam rajta s benéztem Schönbrunnba is, ahol megnéztem a parkot, 1-2 évvel később pedig egy keresztelőn és az azt követő vacsorán vettem részt és az idő nagy részében bután ültem egy nagyon érdekes dolgokkal foglalkozó bécsi magyar úriember és egy akkor számomra ismeretlen fiatal író, Daniel Kehlmann között, akikkel alig tudtam pár szót váltani. Utána ugyan alaposan körülnéztem egy kiránduláson Salzburgban, Hallstattban és még egy-két helyen, de egészen egy 2013-as, egyhetes bécsi továbbképzésig kellett várnom, hogy legyen elég időm (G. R. R. Martin könyveinek tanulmányozása mellett) egy kis bécsi városnézésre. Felfedeztem például, hogy a Volkstheater kiköpött Vígszínház vagy hogy a Mariahilferstrasse egyáltalán nem érdekes hely (holott gyerekkoromban annyit hallottam róla a tévében), hogy Sacher-tortát aligha fogok eredeti helyén fogyasztani, hogy a Stephansdom szép-szép, de láttam már szebbet, hogy a széles nagy, napfényes utak és utcák egy kicsit emlékeztetnek ugyan Budapestre, de mégis, mintha egy alternatív valóságban járnék, hogy milyen vicces, hogy a budapesti kerületnevek közül mennyi megvan Bécsben is, hogy nem csak Balassi idejében volt Tiefer Graben (ahol ugyebár Zsuzsanna szép német leánnyal találkozott), de ma is és így tovább.

Mindezt csak azért mesélem el, mert Potpolettel mostanra mindketten beleszerettünk a városba. Persze még kezdők vagyunk, naivak, ez még a rózsaszín köd ideje. Két éve, nászútra mentünk oda pár napra és keresztül-kasul bejártuk a Belevedere számos kiállítását és az Albertinát és majd leszakadt a lábunk a sok városnézéstől, de persze mindez csak egy szűk kör volt. Aztán elmentünk Schönbrunnba is, pár hónappal később, ismét lábszakadásig tartó, egynapos utazásunkon. Mivel a fiunk tavaly született, a tavalyi évet kihagytuk ugyan, de most a házassági évfordulót ismét Bécsben ünnepeltük. Bertie-ről is csináltunk fotót az Albertina előtt, a szóvicc kedvéért, a várost is jártuk, orrvérzésig, de a főattrakciónak az idei évre a Kunsthistorisches Museumot szántuk és persze nem tudtunk csalódni.

Annak, aki nem tudná, mi a Stendhal szindróma, ajánlom ezt a cikket: Kockázatos műélvezet. Aki pedig tudja, s esetleg a Kunsthistorisches Museumot is ismeri, annak nem lesz meglepetés, ha elmondom ez az egyik hely a világon, ahol könnyű túl sok kultúrát fogyasztani. Szóval, csak óvatosan!

Amit lehet, megnéztünk, természetesen. Láttunk például egy borzasztó érdekes kiállítást a Habsburgok észak-afrikai hódító ambícióiról (Tunisz volt a célpont). Volt ezenkívül egy izgalmas érmetörténeti kiállítás is. Ezek a második emeleten voltak. Az első emeleten voltak olasz, spanyol, németalföldi festmények olyan töménységben, hogy az ember beleszédült. Ha hirtelen fel kellene sorolnom néhány nevet, akiket láttunk: Arcimboldo, Bosch, Breughel, Canaletto, Cranach, Dürer, Eyck, Gainsborough, Holbein, Poussin, Rembrandt, Rubens, Solimena, Tiepolo, Tiziano, Vermeer, Velazquez nevét minden gond nélkül fel tudnám sorolni személyes emlékeim alapján is, pedig nem vagyok éppen egy nagy festészet szakértő. 

De érdekes módon egyáltalán nem ezek a részek tették ránk a legnagyobb hatást, hanem a félemeleti kiállítások: egyfelől a Kunstkammer anyaga, másrészt az egyiptomi és a görög-római kiállítás anyagai. Nem gondoltam volna ugyanis, hogy ekkora örömünket fogjuk találni a legkülönfélébb műtárgyakban, nem csak a fantasztikus szobrokban, festett vázákban, múmiákban, festményekben, amelyek részben ismerősek az iskolai tananyagból, de a tökéletesre formált szekrényekben, kámeákban, automatákban, asztrológiai eszközökben, társasjátékokban, érdekes ásványi anyagokból készített képekben, hajómodellekben, miniatűr könyvekben és egyebekben. Egyszerűen elképesztő volt ezeknek a kiállításoknak a gazdagsága!

Tudtuk, persze, hogy nem egynapos múzeumi program ez, s a tervünk eleve az volt, hogy jövőre vagy két év múlva és később is újra, visszatérünk még, ezért nem okozott az elkerülhetetlennél nagyobb sokkot, hogy a félemeletről a látottaktól túltelítve, fáradtan indultunk felfelé, s hogy szinte csak kóvályogtunk a felsőbb emeleteken. Ezzel együtt is, megrendítő volt az élmény, különösen annak fényében, hogy ugyan, ki gondolná, hogy gemmáktól és érmektől is lehet katarzisa az embernek?

Végezetül álljon itt pár kép, illusztrációként. A minőségükért elnézést. Nem művészi fotók, csak amolyan gyorsan odavetett naplóbejegyzések:

És még néhány:

És még néhány:

És még néhány:

És még néhány:

  

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr5912300553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.