KultúrDuó

Műgyűjtő/művész

2017. november 13. - FOUREY

Betévedve a Kieselbach Galéria lenyűgöző új kiállítására (Elveszett örökség) két, egymástól teljesen különböző élmény ért minket.

Az egyik azzal volt kapcsolatos, hogy a kiállítás társadalomtörténeti típusokba rendezve mutatta be a dualizmus és a Horthy-kor jellegzetes műgyűjtőit s gyűjteményeik későbbi sorsát. Ez az élmény különös keveréke volt a lelkesedésnek, az intellektuális izgalomnak, a 20. századi magyar történelem (ideértve a hazai zsidóság története) tragikus fordulatai fölött érzett keserűségnek - és az irigységnek, hogy bezzeg a kor Mészáros Lőrincei egyrészt valóban a saját lábukon álltak, másrészt a kortárs, világszínvonalú magaskultúra szerelmesei és támogatói voltak, nem offshore-lovagok és oligarchák. Az intellektuális izgalomhoz hozzájárultak a jól kiválasztott példák, illetve a Hatvany-család hajdani otthonát bemutató archív felvételek is. A keserűséghez pedig sokat hozzátett a terem, ahol arról olvashattunk, hogy milyen elképesztő kincsek tűntek el vagy kerültek külföldre a második világháború viharaiban.

A másik élményt a kiállítás gerincét adó Hatvany Ferenc-életmű megtekintése váltotta ki bennünk. Megkapó volt látni egy kifinomult ízlésű műgyűjtőt és tehetséges művészt a maga teljesen életidegen közegében, elsővonalbeli költőktől, festőktől körülvéve, a művészettörténet klasszikus műveivel zsúfolt szobákban vagy éppen az időtlenség hangulatát árasztó kastélyparkban (amely utóbbi visszaköszönt a képeken is). Bevallom, nem tudtam nem azt érezni, ahogy a képeket néztem,  hogy minden festményt láttam már valahol és hogy ez egy olyan festő életműve, aki szerelmes a művészettörténet különböző korszakainak (beleértve saját korának) időtlen formáiba, technikáiba és témáiba és akinek talán legnagyobb korlátját az jelentette, hogy egész életét a művészetnek szentelhette, mégpedig műgyűjtőként. Így aztán sorra festegette a gondosan beállított aktokat, a csendéleteket, a kastélyparkot és a többi hasonló témákat, s fejlődött - a talán némileg konzervatív ízléssel követett - kortárs festészet fejlődésével együtt. Bizonyára van a festészetben párja a poeta doctus kifejezésnek (csak lusta vagyok ráguglizni) és nem tudtam nem arra gondolni, amikor Hatvany képeit nézegettem, hogy nos, igen, körülbelül ilyesminek képzelem egy műgyűjtő festő festészetét. 

big_781_98_1.jpg forrás: kieselbach.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr9713261493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.