KultúrDuó

FOK - Ethics and the Limits of Philosophy

2018. július 23. - FOUREY

Bernard Williamsnek, a nagy brit morálfilozófusnak ez a könyve nem tegnap íródott. Eredetileg 1985-ben jelent meg - akkoriban 6 éves voltam és eszembe sem jutott, hogy valaha erkölcsfilozófiáról szóló könyveket fogok olvasni, pláne nem olyan könyvet, amit a nagyszüleimmel nagyjából egy generációhoz tartozó szerző írt, de legkevésbé (ha ugyan van itt sorrend egy 6 éves számára), hogy az aktualitás érzésével fogom olvasni.

Nem ez az első műve Williamsnek, amit olvastam. A Shame and necessityn napok alatt vágtattam keresztül tavaly, pedig nem mondanám arról se, hogy könnyű olvasmány lett volna. De az az ókori görögök erkölcsi elképzeléseit hasonlította össze a mieinkkel és azt mutatta meg, főleg Homérosz és Szophoklész művei segítségével, hogy bár a világunk különbözik az övéktől és az elképzeléseink sem egyformák erkölcsi kérdéseiről, mégis sokkal kevésbé idegen ez a világ tőlünk, mint elsőre gondolhatnánk. S tette ezt ellenállhatatlan stílusban, a maga nemében szórakoztatóan és roppant gondolatébresztően. Sok közeli-távoli ismerősöm szenvedte meg a Shame and necessityvel való találkozásom következményeit, mert kénytelenek voltak beszélgetni velem róla, türelemtől és érdeklődéstől függően sokat vagy kevesebbet, de mindenképpen sokkal többet, mint ahogy maguktól tették volna.

Akkor azt gondoltam, hogy úgy fogok majd visszaemlékezni a Shame and necessityre, mint a Williamsszel való nagy találkozás pillanatára, s nem nagyon terveztem sokkal több minden olvasni tőle, főleg nem ilyen alaposan. Nem vagyok morálfilozófus és ha az lennék, se valószínű, hogy Williamsszel foglalkoznék (annak alapján legalábbis, amit morálfilozófusokról gondolni vélek naiv fejjel). De részben másfajta szakmai kíváncsiságból, részben pedig mert tavaly óta mindig meg.meg akadt a szemem ezen a könyvön a könyvespolcon, végül nem tudtam ellenállni. Hát, mit mondjak? Őrületesen érdekes könyv!

Nem ugyanúgy érdekes egyébként, mint a Shame and necessity. Azt azért is szerettem annyira, mert mindig is érdekelt az ókori görög kultúra, annak idején az egyetemen Nietzschét és A tragédia születését is el kellett olvasnom párszor és - mi tagadás - Williams ellenállhatatlanul szórakoztató. Ez a könyv viszont, bármilyen vicces is Williams és bármilyen lehengerlően kifinomult a retorikája, sokkal elvontabb, elgondolkodtatóbb. Itt nem állandóan azt éreztem, hogy "jé, ez milyen érdekes", hanem újra és újra pánikba estem, hogy jajistenkém, már megint elvesztettem a fonalat. Olyankor lapozhattam vissza, próbálhattam kitalálni, miért is mondta Williams, amit mondott és miért is mondta. Nem mintha a mondatok extrémen bonyolultak lettek volna. Dehogy. Elegáns, megtévesztően könnyed csevegő modorban írt Williams és amikor épp értettem, hogy kit hülyéz le éppen és hogyan, akkor igazán jól is szórakoztam rajta. De mégis, ez a könyv absztraktabb, közvetettebb intellektuális élvezetet kínált, mint a Shame and necessity. Azt is elmondom, miért.

Ez a könyv ugyanis attól olyan nehezen hozzáférhető, a megtévesztően könnyed stílusa ellenére is, hogy egy gondolkodásmódon próbál gondosan körüljárni. Nem meghatározni, nem leírni, hanem körbejárni és közben elhatárolni olyan kísérletektől, amelyek az ígérik, hogy ezt a gondolkodásmódot szedik össze és adják elő rendezett formában. Ez a gondolkodásmód az, ahogy az etikai problémák az életünkben megjelennek és ahogyan mi válaszolunk rájuk. Röviden: az etika. Williams könyve pedig azt a kiábrándító és elsőre nagyon meglepő tételt fogalmazza meg, hogy a morálfilozófia sajnálatos módon alkalmatlan eszköz arra, hogy az etikai kérdéseket megfelelően megválaszolja. (Innen a címben a "limits of philosophy" kifejezés). Azért is mondhatom, hogy a könyv "körüljárja" az etikát, nem pedig etikát művel, mert nem annyira magáról az etikáról szól, hanem arról, ami alapjában véve nem az, hanem morálfilozófia. Így aztán, miközben persze a könyv olvasása közben összességében kialakul valamiféle benyomásunk arról, hogy miként is festhet maga az etika, azért a könyv nagyrészt nem erről szól, hanem, hogy melyik morálfilozófiai iskola pontosan miért is van alapvető tévedésben az etikának az életünkben betöltött szerepét illetően. Mindez a maga nemében nagyszerű, megvilágító erejű is, de hagy bizonyos hiányérzetet, zavart az emberben a könyv letevése után, több kérdést támaszt, mint amennyit megválaszol. "Most akkor hogy is van ez?" - nagyjából ez a kérdés foglalkoztat egyfolytában, mióta csak befejeztem Williamsnek ezt a könyvét. 

Williams fő kifogása a morálfilozófiával szemben (vagy pontosabban a 20. század utolsó harmadáig, a könyve megírásáig létező morálfilozófiai irányzatokkal szemben), hogy alapvetően érti félre az etika alapvető kérdéseit, leegyszerűsíti az emberi motivációkat és a releváns etikai megfontolások körét is, fölöslegesen merev határokat húz morális és nem-morális közé, széleskörű egyetértésre, általános szabályok alkotására törekszik ott, ahol végső soron úgyis csak az a kérdés, hogy mi magunk hogyan éljünk hiteles módon. Williams élesen kritizálja Kantot (és 20. századi utódait, köztünk John Rawlst), az utilitaristákat, kritikus Arisztotelésszel szemben is. Végtelen türelemmel, ravaszsággal és szórakoztatóan mutatja ki vitapartnerei gondolkodásának problematikusságát, ellentmondásait, túlzott igényeit és azt, hogy miként vétik el végső soron az etika alapkérdését, amit amúgy Williams szókratészi kérdésnek nevez, mert eredetileg tőle származik a Williams számára legtalálóbb megfogalmazása (miközben egyébként nem gondolja Szókratész válaszát a kérdésre különösebben meggyőzőnek). 

A könyvből nagyjából az a kép bontakozik ki, hogy végső soron nem lehet olyan egységes és racionális etikai elméletet alkotni, amely képes lenne válaszolni az etika valóéletbeli problémáira, ehelyett el kell fogadni, hogy életünkben az etikai megfontolások fontosak, de nem adnak kizárólagos választ arra a kérdésre, hogy összességében mit kell tennünk, s hogy ezenfelül valódi etikai életünkön belül a reflexiónak merőben praktikus és korlátozott szerepe van, s végezetül, hogy etikai megfontolásaink sokrétűek, sokkal gazdagabbak mint pusztán az erkölcsi kötelességeink és jogaink mérlegelése racionális érvek alapján, ahogy azt például Kant és a kantiánusok sugallják. 

Nincs ebben semmi filozófiaellenesség Williams szempontjából, hiszen nem azt mondja, hogy nincs szükség filozófiára, hanem, hogy bizonyos célokra nem való a filozófia. Nincs továbbá ebben semmi hamis nosztalgia a modernitás előtti világ után. Williams szereti a görögöket, tanulni is akar tőlük, de nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a modern világ alapvetően különbözik a régiek világától. 

Hát ez van. 33 évig várt rám Williams könyve. Nem várt hiába.  

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr8614129805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.