KultúrDuó

40 év kaland a pedagógiai pályán, Kelet-Magyarországon

2018. augusztus 06. - Potpolett

Oké, 40 év sok. Oké, súlyosbítva van az egész azzal, hogy pedagógiai pályán tölti el az ember. És még azzal is, hogy mindez Kelet-Magyarországon valósult meg.

Nos, ez a sztori egy 56-ban született lányról fog szólni. És ugye:

ki tudta 56-ban, mit hoz a holnap? 

Ez a lány 19 évesen a tanári pálya mellett döntött (és nem is hagyta el egész életén át), így a szegedi főiskolára esett a választása. Magyar-orosz szakot választott, amiről később magyar-németre szakosodott át. Lássuk, hogy alakult onnantól az élete! 

1. állomás: A kezdetek a kertvárosi iskolában 

A Szegeden töltött évek után visszakerült a szülővárosa közelébe, és egy megyei jogú város kertvárosában kezdett tanítani gyerekeket. Imádta. Közel lakott az iskolához, délután és iskolán kívül is aktív tagja volt az ottani közösségnek. 

2. állomás: A gyerekvállalás miatti megtorpanás 

Néhány évvel később férjével gyereket vállaltak, és - ahogyan az azóta sem változott meg ebben az országban - a GYED után már csak napközis tanárnak vették volna vissza. Ezt ő nem akarta, hiszen nem gondolta, hogy abban van elég kihívás, így keresnie kellett egy másik állást. 

3. állomás: A szakmunkásképző és egy egészen új perspektíva 

Átment hát egy szintén abban a városban levő szakmunkásképzőbe tanítani, ahol lehetősége nyílt arra, hogy idősebb, de még mindig nem kiforrott fiatalokkal tudjon foglalkozni. Rengeteg versenyre, tévés vetélkedőre ment velük, és néhány nagyobb nyereményre is szert tettek együtt, aminek egyike egy franciaországi körút volt, hogy a gyerekek jobban megismerhessék a világot. 

4. állomás: Az általános iskola igazgatói posztja 

A szakmunkásképző sem jelentett ám örökre kiteljesedést és fejlődést számára. Megpályázta egy "cigányiskolának" kikiáltott iskola igazgatói székét, amikor annak korábbi vezetője meghalt és a helyettesek nem vették át a pozícióját. Mind az önkormányzat, mind a tantestület nyertesnek találta a pályázatát. Rengeteget utaztak, pályáztak tanári, iskolai eszközökre a segítségével a dolgozók és a gyerekek. 

5. állomás: A politika közbeszól

Aztán, a városvezetés összevonta az iskolát egy másikkal, és már csak helyettesi vagy tanári poszton maradhatott volna a korábban maga által igazgatott intézményben, így ismét angolosan távozott. 

6. állomás: A pedagógiai szakértőség 

Végül úgy döntött, a szakma másik oldalát is megismeri, és elkezd pedagógiai szakértéssel foglalkozni, képzéseket tartani, vidéki iskoláknak segíteni pedagógiai módszereik fejlesztésében (vagy inkább kialakításában), és a gyerekeknek abban, hogy felzárkózzanak, vagy éppen különleges bánásmódban tudjanak részesülni, ha erre szükségük van. 

7. állomás: A politika közbeszól 2.0.

Ismét jött a politika, de már a nagypolitika szintjén, nem önkormányzati szinten. A kormány összevonta és megszüntette a pedagógiai intézeteket, a pedagógiai szakértőséget központosítva néhány intézménybe. 

8. állomás: Mégis vissza igazgatónak?

Éppen ekkor jött a lehetőség, hogy egy újabb társadalmilag, financiálisan és kulturálisan leszakadt iskolát lehetősége lett volna felvirágoztatni. Kockáztatva azt, hogy aztán ott is ugyanaz történjen, mint az előző helyen. Köszönte, de köszönte nem. 

9. állomás: Vissza a startvonalra! 

Végül vissza az első állomásra! A nyugdíj előtti 2 évet az első munkahelyén töltötte el végül, tanárként, és igazgatóhelyettesként. 

 

Nos, ilyen egy 40 éves, kalandos pedagógiai pálya Magyarországon!:) 

 

tetra-images-teacher-desk-577bcf6e3df78cb62c3369b1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr914164663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2018.08.07. 09:42:27

Sok más szakma is ilyen.
Aki többet akar a munkában, az állandóan változtatni kényszerül.

- duplagondol 2018.08.07. 09:42:35

Úgy sejtem, mindenhol megbecsülték - bizonyára persze nem mindenki. Némileg lehangoló belegondolni abba, hogy ha a társadalom részéről megvan az odaadás, az áldozatos munka, akkor már "csak" a fejétől bűzlik a hal.

Ha megvan. Az elvben hozzá tartozó egzisztencia nélkül. Azért a pályája során szerzett élményeket nem veheti el senki.