KultúrDuó

Egy hétvége Bécsben: a mumok

2018. november 17. - FOUREY

Ha modern múzeum, akkor csak a MoMA. De van egy bécsi kistesója is ám és kezdetnek az sem rossz! Ez a #mumok: museum moderner kunst stiftung ludwig wien - így csupa kisbetűvel meg hashtagekkel. 

A múzeumba 12 Euró a felnőtt jegy, ezzel minden kiállítás megtekinthető. Maga az épület hatalmas, a földszint alatt és felett is sok emeletnyi kiállítás vár ránk. Legalább 6, nekünk ugyanis erre jutott időnk a vonatunk indulásáig.

Első hallásra ez a múzeum nem lenne egy kifejezetten gyerekeknek való hely, de bentről nézve mégis igazán az. A  bejáratnál kapnak a kicsik egy színes füzetet, amibe rajzolni, írni lehet, és ceruzát is hozzá. 

Az egyik teremben olyan művészek zenéjébe nyerhettünk betekintést, akik előtte más művészeti ággal foglalkoztak. Nézted kivetítőn a koncertjüket, és közben óriási, lelógó fejhallgatókon át hallgathattál bele a számos művész számos előadásába. A kisfiunk ezt mindennél jobban imádta. 

Aztán ott volt a klasszikusnak mondható "modern festmények és kiállítási tárgyak bezsúfolva pár terembe" típusú kiállításuk is. Amit végigszaladtunk. Itt Bertie nagy szomorúan állapította meg, hogy nem lehet leülni a papírmasé figurák mellé a padra és a hatalmas fekete golyót sem lehet elrúgni. 

Volt még egy Ausztria és politika fotó- és plakátkiállítás is, ami nem volt érdekes egyáltalán.:) És rendeztek még egy filmeset is, de oda nem mentünk be. 

Maga az épület így néz ki kívülről:

mumok.png

és belülről:

mumok2.png

És néhány kép a kiállításokról:

mumok3.jpg

mumok4.png

mumok5.jpg

A képek forrása: mumok.at 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr4014377661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.