KultúrDuó

FOK - The Fragility of Goodness

2018. december 10. - FOUREY

Igazán minőségi dolgokat fogyasztok mostanában. Nem csak antik klasszikusokat, mint Platón, Arisztotelész, Xenophón, de olyan kortárs vagy közelmúltbeli szellemóriások műveit, mint Bernard Williams vagy a tegnap befejezett könyvet író Martha Nussbaum. Éppen emiatt elnézést kell előre is kérnem, de ebben a posztban másra nem nagyon fog telni tőlem, mint kritikátlan, önfeledt lelkendezésre.

Nussbaum 1984-ben publikálta a The Fragility of Goodnesst, vagyis nagyjából akkor, amikor 5 éves voltam. Ez megmagyarázza, hogy miért nem olvastam akkor (sem Nussbaum korábbi műveit), s mivel nem vagyok filozófus, az is érthető valahol, hogy kis híján teljesen lemaradtam arról a felejthetetlen, életed megváltoztatására rábíró élményről, amit ennek a könyvnek az elolvasása jelent. Másfelől viszont bölcsész vagyok, a görögöket mindig szerettem, az Antigoné a kedvenc színdarabom, az élet nagy kérdései is érdekelnek, a politikaelmélettől Williamsen keresztül a figyelmem fokozatosan a morálfilozófia felé fordult a figyelmem, Nussbaumnak ez a könyve pedig egyébként is ezer szállal kötődik a williamsi életműhöz, úgyhogy nem is olyan nagyon meglepő, hogy végül mégiscsak rászántam magam, hogy ezt a mintegy 400 oldalas művet végigolvassam mindama nyilvánvaló nehézségek ellenére, amit egy ilyen könyv elolvasása jelent. Mivel Nussbaum elképesztően világosan fogalmaz, roppant szuggesztíven, színesen és érdekesen ír, igazán mindenkit arra biztatnék, hogy ne tántorítsák el a sűrűn előfordul görög szavak, nevek a szövegben, s ne gondolja, hogy neki semmi köze nem lehet a 2 és félezer éve élt emberek etikai problémáihoz.

A könyv különben arról szól - és a szerzőről nagyon sokat elárul, hogy munkája roppant gazdagsága ellenére is egy bekezdésben össze lehet foglalni, miről, mit állít -, hogy miként küszködött a görög etikai gondolkodás azzal a nehézséggel, amit az életünket alapjaiban formáló, általunk azonban nem vagy csak korlátozottan befolyásolható külső hatásoknak való kitettségünk jelent. Lehet-e jó életet élni úgy, hogy ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek, szerencsének? Megőrizhető-e jóságunk annak ellenére, hogy időnként olyan választásokra kényszerülünk, amelyekben valamilyen jó dolog kedvéért más jó dolgokat fel kell áldoznunk? 

A könyv három része ezeknek a kérdésekre adott három válaszkísérlet részletes bemutatására vállalkozik. Az első a görög tragédiák világába vezet és Aiszkhülosz (Agamemnon) és Szophoklész (Antigoné) műveinek elemzésével mutatja meg, hogy a görög tragédiaköltők hogyan teszik meg a tragédiaműfaj központi problémájává azt, hogy az emberek időnként feloldhatatlan konfliktusokba keverednek ellentmondó isteni parancsoknak vagy erkölcsi szabályoknak köszönhetően és hogy ezen a helyzeten nem segít, ha úgy tesz valaki, mintha lehetne rangsorolni a különféle szempontok között. Antigoné és Kreón konfliktusa például két olyan figura közötti ütközés, akik minden más értéket, normát egyetlen szempontnak: a rokoni szeretetnek, illetve a város iránti lojalitásnak rendelnek alá, de ezzel nemhogy megszüntetnék a problémák forrását, de egyenesen siettetik a tragikus végkifejletet. Mindez úgy függ össze a szerencsének való kiszolgáltatottsággal, hogy a tragédiaköltők szerint abban a pillanatban, hogy valódi emberi viszonyok között élünk, elkerülhetetlen, hogy egymással rivalizáló értékek között kelljen választanunk. A tragédiák alapszituációja persze szélsőséges, de abban az értelemben nagyon is valódi, hogy amit minden tragikus hős elfelejteni látszik, az annak beismerése, hogy időnként nincs jó választás, ez pedig a mindennapokra is igaz. Agamemnón tragikus hibája például az, hogy a lányát minden sajnálkozás nélkül feláldozza a serege sikere érdekében, amivel nem az a baj, hogy helytelenül cselekszik, hanem, hogy elhiteti magával, hogy választása nem jár helyrehozhatatlan veszteséggel. Hasonlóan ehhez Antigoné és Kreón se hajlandók elismerni, egészen a tragikus végig, hogy az általuk kizárólagosnak tekintett érték kedvéért más értékekről kell lemondaniuk.

A könyv második része Platón filozófiáját elemzi abból a szempontból, hogy miként kínál Szókratész filozófiája egy lehetséges választ a szerencsének való kiszolgáltatottság problémájára. Itt a Protagorasz, az Állam, a Lakoma és a Phaidrosz című dialógusok állnak a középpontban és Nussbaum szerint Platón fokozatosan eljut egyrészt oda, részben a szofistákkal, részben a tragédiaköltőkkel szemben érvelve, hogy csak az örök, az evilági részletektől elvonatkoztatott, absztrakt, intellektuális, isteni értékek tudománya számít, s semmi, ami emberi, partikuláris, egyedi, testi nem számít igazán. A tragédiaköltőkkel az a baj eszerint, hogy az intellektuálisan belátható igazságokkal szemben az alantas szenvedélyekre hatnak, nem rendelkeznek valódi tudással,az egyedire figyelnek, míg a szofisták azt hiszik, hogy az emberi konvenciók, hagyományok ismerete elegendő lehet az emberi célok elérésére. Az Állam érdekessége, hogy intézményesíteni próbálja azt a szókratészi morálpszichológiát, amely az intellektuális részünket helyezi életünk legfőbb irányítójának, egyedül értékes részének pozíciójába, a Lakomában pedig felsejlik annak a gondolata, hogy az igazán értékes élet csak a megistenülés, az igazán emberi dolgokról való lemondás útja lehet. Ezzel szemben a Phaidrosz fordulatot jelez Platón életművében: mintha Platón belátná, hogy az igazsághoz való hozzáférésnek nem csak intellektuális formája lenne lehetséges, de más is, s ebben a szövegében a szerelemnek és az őrülettel határos ihletnek is pozitív szerepet tulajdonít. Nussbaum szerint Platón lényegében ugyanazzal a problémával küzd, mint a tragédiaköltők, s egy nagyon jellegzetes és vonzó választ ad rá: ha az emberi élet ki van szolgáltatva az esetlegességnek, akkor meg kell azt haladni az örök, isteni, lelki értékek felé fordulással, aszkézissel.

Arisztotelészről szól a könyv harmadik része. Arisztotelész filozófiája (nem csak etikája, retorikája, poétikája, politikája, de még az állatokról alkotott filozófiája is) lényegében visszatérés a tragédiaköltők gondolkodásához, a hétköznapi gondolkodás rehabilitálása és Platón filozófiájának kíméletlen kritikája. Lényege, hogy jó életet élni nem lehet magányosan, kontemplálva, cselekvés nélkül, s ha ez így van, akkor a legjobb élet nem mentesíthető az esetlegességnek való kiszolgáltatottságtól. Ha pedig így van, akkor nem lehetséges a jó életnek olyasféle absztrakt tudománya sem, mint amit Platón javasolt. Az etika, a gyakorlati bölcsesség a korlátozott, sajátosan emberi élet problámáiról szól. Nem is foglalható általános szabályokba, csak az lehetséges, hogy a korábbi tapasztalatokból levonható általános tanulságokat összefoglaljuk, a praktikus döntések meghozatalához segítségül hívjuk, készen arra, hogy azokat bármikor felül kellhet vizsgálni. Ráadásul, mondja Arisztotelész, etikai életünket nem csak értelmünk szabályai szerint éljük, hanem egész lényünkkel: karakterünk egészével, különféle szenvedélyeinktől vezetve. Mindez  hatalmas távolságban van a platóni ideáltól. Még fontosabb az, hogy Arisztotelész szerint el kell fogadni, hogy az etikai élet kockázatos: hogy jó életet nem lehet élni pusztán jó személyiségvonásokkal, hiszen nincs jó élet megfelelő cselekedetek nélkül és azok nem mindig a cselekvő szándékain múlnak. 

A könyvegy megrendítő és nehezen feledhető tragédiaelemzéssel ér véget. Euripidész Hekubáját vizsgálva Nussbaum összevarrja a szálakat, egybe tereli az arisztotelészi filozófia és a tragédiaköltők, s azt mutatja meg, miként tesz tönkre még egy nemes jellemet is, ha a világ összeomlik, s annak erkölcsileg értelmezhető, ismerős, otthonos szabályai hirtelen elveszítik érvényességüket. A nemeslelkű Hekuba tragédiája, hogy nem csak városát veszíti el (ezt még méltósággal viseli), nem csak azt kell látnia, hogy lányát a győztes görögök megölik (lánya nemes viselkedése még vigasztalásként szolgál), de hogy a vendégbarátság elvét semmibe véve utolsó reményét, kisfiát is elárulja  s megöli valaki, akiben a királynő korábban megbízott. Borzalmas, vadállati bosszúja kisfia gyilkosán nem pusztán horrortörténet, de annak bemutatása is, hogy erkölcseink szilárdsága végső soron ki van szolgáltatva mélységesen emberi világunk esetlegességeinek. 

Ez persze csak nyers vázlat. A könyvelemzései ezer szálon kötődnek egymáshoz, rengeteg kérdésről szólnak, bravúrosak és valóban nehezen feledhetők. Egy blogposztban reménytelen lenne ennél többet írni. Csak annyit teszek még hozzá, hogy a könyv egyik rejtett poénja Nussbaum sajátosan ellentmondásos viszonya mesteréhez, Bernard Williamshez. A könyv felvetett kérdései nagyon is ismerősek Williams munkásságából (ne feledjük, Williams egyik leghíresebb elemzése a "moral luck" fogalmához kapcsolódik, ráadásul a görög etikai gondolkodásról szóló Shame and Necessity vagy a görögökkel szintén jócskán foglalkozó Ethics and the Limits of Philosophy olyan, Nussbaum könyve utáni művei Williamsnek, ahol saját régi problémafelvetéseit láthatóan Nussbaum könyve fényében gondolja újra), s Nussbaum Arisztotelész-képe sokkal williamsibb, mint amit Williams maga valaha szívesen elismert volna, hiszen kifejezetten nem kedvelte Arisztotelészt. Ugyanakkor valahol szórakoztató fricska is, hogy Nussbaum könyvében nem a Williams által kifejezetten preferált Szophoklész játssza a központi szerepet tragédiaköltőként (illetve tőle pont a Williams által egyáltalán nem szeretett Antigoné), hanem Euripidész és Aiszkhülosz, ahogy az is, hogy a könyv tizenötévvel későbbi újrakiadásához írt előszavában Nussbaum szórakoztatóan elhatárolódik Williams elméletellenességétől, holott a könyv hosszú oldalakon foglalkozik Arisztotelész etikájának elméletellenességével. Nem mintha ez kimagyarázhatatlan ellentmondás lenne, persze, de alighanem jobban védhető a tizenöt év alatti változásokkal, mint a könyvben kifejtett eredeti álláspont alapján.  

 

   

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr8014467956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.