KultúrDuó

FOK - Charles Fried: Contract as Promise

2019. május 02. - FOUREY

Princetonba vetett nemrég jó sorsom és mivel mindenáron szerettem volna venni egy könyvet, de pénzem nem nagyon volt, inkább csak nyálcsorgatva néztem a Labyrinth Books kirakatát, míg végül be nem mentünk Potpolettel és Bertie-vel. Kisfiunk birtokba vette a gyerekrészleget, mi kicsit nézegettük a minket érdeklő polcokat, aztán megakadt a szemem Charles Friednak ezen a velem majdnem egyidős könyvén, a Contract as Promise-on a bargain books polcon és nem bírtam ellenállni, hogy megvegyem.

Jól tettem.

maxresdefault_1.jpg

A szerzőről tudni kell, hogy alapvetően jogfilozófus (a wikipédián azt olvastam, cseh iparos családból származik, akik 39-ben, négy éves korában emigráltak és rövid kanadai kitérő után kerültek az Egyesült Államokba, a Princetonon, Oxfordban, Columbián is tanult, s később a Harvard professzora lett), de történetesen a Reagan-kormányzat idején a szépen csengő Solicitor General tisztséget töltötte be, aminek éppúgy nincs magyar megfelelője, mint párjának, az időnként igazságügyminiszterként, időnként legfőbb ügyészként fordított Attorney Generalnak. A Solicitor General képviseli a szövetségi kormányt peres ügyekben a szövetségi Legfelsőbb Bíróság előtt és jogi szakvéleményekkel látja el a kormányzatot. A neve is, a munkaköri leírása is kissé archaikus ízű ennek a kormányzati posztnak, de szerintem jó illik valakihez, aki arról írt mára már klasszikus művet, hogy de, igen, a szerződés az egy ígéret és kész, ennyire egyszerű, bármit is próbálnak belemagyarázni dús képzelettel megáldott modern jogfilozófusok, de persze az is igaz, hogy az, hogy a szerződés egy ígéret, nem magyaráz meg mindent a szerződésekkel kapcsolatban, mert a világ azért ennyire nem egyszerű, de sebaj, mert nem is kell az elméletünknek minden szirszar részletet megmagyaráznia, vannak más fogalmi eszközeink is, amik a szerződésekkel kapcsolatos jogi problémák kezelését lehetővé teszik. Mert, valóban, a Contract as Promise pont arról szól, amit a címe is összefoglal, s teszi mindezt sallangmentesen, okosan, szórakoztatóan, gazdag példaanyaggal, a lehetséges ellenvetésekre, kifogásokra nyitottan.Van benne egy nyíltan bevallott, kissé régimódi liberális elkötelezettség is: az ígéretként felfogott szerződések elmélete felelős egyének társadalmát feltételezi, akik között a társadalmi egyenlőtlenségek jelenthetnek ugyan problémát, de tisztában vannak vele, hogy a jog nem minden morális problémára kínál problémát, s ha valamit nagyon máshogy kellene csinálni a társadalomban, akkor arra ott a politika, hogy meggyőzzék a többséget, hogy adókkal, jóléti intézkedésekkel orvosolják ezeket. Szerintem a Solicitor General tisztségét pont az ilyen nemes egyszerűséggel, erős morális integritással és finom analitikus elmével megáldott emberekre találták ki. Hát nem? De. 

Belemehetnék a könyv részleteinek bemutatásába, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy szükséges vagy érdemes. Akit érdekel, olvasson bele. Több szempontból is tanulságos. Bepillantást enged a miénktől sok tekintetben eltérő angolszász jogi gondolkodásba, még tévésorozatokat is jobban fogunk így érteni. Ezenkívül laikus fejjel is érthető az érvelése: mi Potpolettel napokig rágcsáltuk a példáit, kifejezetten szórakoztató volt egy kávé mellett, a vonaton vagy a repülőn átbeszélni egyikét vagy másikát. És emellett olvasmányos, közérthető szöveg, ami segít világosan és egyszerűen, de mégis árnyaltan gondolkodni egy bonyolult problémáról. Üdítő olvasmány!

Én, bevallom, korábbról alig ismertem Fried nevét. Egyszer találkoztam csak egy esszéjével, amiben a jogász és ügyfele viszonyát a barátság fogalmával írta le és azt is csak azért lapoztam át, mert egy engem érdeklő könyvben ezt a koncepciót a szerző a politikus és a választók viszonyára alkalmazta igen ötletesen. De ez persze, nem is csoda, hiszen nem vagyok jogász, miért olvasgatnék szabadidőmben jogfilozófusokat?

Viszont, ha már megismertem Charles Fried munkásságának ezt a két darabját, meg is kedveltem a szerzőt. Hadd idézzek egy kongresszusi meghallgatásából, amit szintén a wikipédián találtam, és amelyben Obama elnök egészségügyi reformterve mellett kiállva válaszolt egy szellemesnek tűnő ellenvetésre. Nem mondanám, hogy nincs humora az öregúrnak.

When asked by Illinois Senator Richard Durbin to respond to critics of the law's individual mandate who ask: "[I]f the government can require me to buy health insurance, can it require me to have a membership in a gym, or eat vegetables?," Fried replied:

Yes. We hear that quite a lot. It was put by Judge Vinson, and I think it was put by Professor Barnett in terms of eating your vegetables, and for reasons I set out in my testimony, that would be a violation of the 5th and the 14th Amendment, to force you to eat something. But to force you to pay for something? I don't see why not. It may not be a good idea, but I don't see why it's unconstitutional.[11][12]

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr8214799650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.