KultúrDuó

FOK - Frontsebészet

2019. május 15. - FOUREY

Ez a négyszerzős könyv kellemes meglepetés volt. Általában olvashatatlannak találom a magyar nyelven írt hasonló vállalkozásokat és egyébként is egy kezemen meg tudnám számlálni az olyan, magyar politikáról szóló nem tudományos igényű könyveket, amelyek elgondolkodtatnak, lekötnek és szórakoztatnak egyszerre. Nem is beszélve arról, hogy ajánlanám-e politika iránt érdeklődő laikusok figyelmébe. Ezt a könyvet igen.

Legnagyobb értékének azt tartom, hogy segített jobban megértenem a Bajnai-jelenséget. Mindig is zavart az ellentmondás a bennem jó emlékeket hagyó miniszterelnöksége és a 2012-2014 közötti, elképesztően kiábrándító politikai szereplése között. Hogy lehetett valaki kompetens miniszterelnök, ügyes taktikus, határozott vezető 2009-2010-ben és teljesen alkalmatlan, unalmas és kiábrándító miniszterelnökjelölt 2012-2014-ben? Régóta azt gyanítottam, hogy valamit félreértek és mire a könyv végére értem, már azt is tudtam, mi volt az.

A politológusok körében is állandó vitatéma a Bajnai-kormány megítélése abban a tekintetben, hogy a hangoztatott szakértői imázsa mennyire volt megalapozott. A könyvből kiderül, hogy Bajnai hogyan is képzelte el saját miniszterelnöki szerepét és hogy miként fért meg ebben a teljesen klasszikus, demokratikus felhatalmazáson alapuló politikai kormányzás és a szakértőiség hangsúlyozása. Bajnainak a következő ellentmondást kellett feloldania: Egyrészt volt egy megbukott kormányzás, rendkívüli népszerűtlenséggel, amit az ő viszonylagos kívülállása tett teljessé (nem abban az értelemben, hogy párton kívüli szakértő lett volna, hiszen aki éveken át kormánytag, az mégiscsak politikus), hanem amiatt, hogy az MSZP-nek nem volt a saját jogán meghatározó figurája és messze nem volt preferált miniszterelnökjelöltje sem. Másrészt volt egy megteremthető kormánytöbbség, egy rendkívüli helyzet és volt egy előrehozott választás, amelyet a látszat ellenére senki sem kifejezetten akart, még az azt követelő Fidesz sem, de a baloldal sem állt rá mentálisan készen. Ebből adódott, hogy nem volt alkotmányos és politikai akadálya annak, hogy új szocialista kormány legyen, de ennek Bajnai szerint az volt az ára, hogy az új kormánynak a politikai legitimációját nagyrészt a válságkezelés feltételeinek megteremtéséből kellett nyernie. A választásokon való nem indulás Bajnai részéről, a néhány kívülről behozott új arc, a válságkezelés szempontjából nem fontos területek átmeneti pacifikálása, a képviselőktől begyűjtött garancialevél a kormányprogramhoz mind-mind ennek a korlátozott politikai legitimációnak a megerősítését szolgálták. Ez egy okos politikus gondosan kalkulált stratégiája volt, nem kizárólag egy politikától alkatilag irtózó emberé. A könyvből kiderül, hogy Bajnainak igenis vannak, nem is kizárólag technokrata jellegű, politikai eszméi.

Mindez mégsem egészen független a rendszerváltás utáni technokrata elit mély meggyőződéseitől. Átsüt a könyv lapjain például, hogy ez az elit, Bajnait is beleértve, a "válság"-ban érzi jól magát, amikor pártsemleges józan észre lehet hivatkozni, amikor nem kell milliméterekkel veszkődni, mint a plasztikai sebésznek, hanem mint a frontsebész, szabadon csonkolhat, mert ilyenkor kicsire nem adunk (a példa Bajnaitól származik egyébként), a meghozandó áldozatok kapcsán elégedetlenkedőket a súlyos következményekről lehet leckéztetni, ilyenkor lehet "a görbe elé ugrani", a rövidtávú válságkezelést és a nagyívű társadalomátalakító víziókat egymásba játszatni és utóbbiakat az előbbivel legitimálni. Békesinek nanáhogy Németh Miklós kormánya jut az eszébe Bajnairól, másutt Bokros neve is felmerül. Ráadásául Bajnai az a hős, aki már sokkal korábban megmondja előre, mit kéne tenni,csak senki sem hallgat rá, ezért le is mond, épp távozni készül, mikor a nyakába szakad élete nagy feladata, a könyvben fehér elefántként említett nagy kihívás (már önmagában ez is jól mutatja ennek a technokrata éthosznak a diszkrét báját).

Csakhogy a könyv nagy érdeme, hogy megmutatja, hogy Bajnai kormányzása mégsem erről, a technokráciáról szól elsősorban. Bajnaiék számára a korlátozott felhatalmazás nem csak technokrata hitvallás, hanem a politikai túlélés záloga. Az persze világos, hogy Bajnai nem tekinti magát hivatásos politikusnak, hiszen akkor elindulna a választásokon. De technokrataként is elindulhatna, ahogy van is rá jópár európai példa, hogy a technokrata politikus "nekem nincs alternatívám úgyse" alapon kér (aztán vagy kap vagy nem) újabb, ezúttal demokratikus felhatalmazást. Ez is mindkét logikába beleférne, tehát ez nem perdöntő. Annál fontosabb azt látni, hogy Bajnai milyen következetesen hivatkozik egy - mondjuk így - republikánus felfogásra, amelyben a közjó szolgálata, a jó kormányzás cél és egyúttal erkölcsi kötelesség. Ez nem feltétlenül írja elő a hivatásos politikussá válást, hiszen annak szempontjai időnként szembe kerülhetnek a közjó szolgálatának igényeivel, de nem is azonos önmagában véve a technokrata felfogással, hiszen nem a szakértelem, hanem a hazai iránti állampolgári kötelességek jelentik a politikai cselekvés igazolását. Árulkodó,hogy Bajnai személyes példaképei George Washington és Cincinnatus.

Az is látszik, hogy Bajnai szerepfelfogásában van nyitottság a politikára háromféle értelemben is: korlátozott legitimációja nem akadályozza meg,hogy újonnan felmerülő ügyekben nagyon határozottan tudjon reagálni, illetve bármikor kész politikailag hasznos, de elveket nem sértő politikai kompromisszumokra, s fel tud mutatni egy politikailag hiteles karaktert, amely ellenáll a mindennapok kisebb-nagyobb kihívásainak. A miniszterelnök nem a vízióihoz mereven ragaszkodó, a politikai korlátokra érzéketlen despota, hanem a bátor ötletek és működőképes kompromisszumok embere, aki egyszerre tud lelkesíteni, határozottan nemet mondani, ugyanakkor korrekt ember benyomását kelteni. 

És bár a könyv ezt csak felületesen érinti, de számomra innen érthető meg a legjobban, miért működött Bajnai 2010 előtt és miért mondott csődöt 2012-14-ben: nem azért, mert nem volt politikus, hanem, mert 2012-es visszatérése (ezt ő maga is mondja), egy stratégiai tévedésen alapult, amit ráadásul (ezt én mondom), nem csak akkor nem ismert fel teljes mértékben, de azóta sem. Bajnai ugyanis MSZP-s miniszterelnök volt (ezt a könyv világosan megmutatja), nem pártonkívüli, ám visszatérni pártokfölötti jelöltként akart, ami nem önmagában volt értelmetlen, hanem adott pillanatban. 2012-ben nem voltak meg a feltételei egy pártokfölötti miniszterelnökjelöltnek és Bajnai eleve nem is volt az. Ő legfeljebb MSZP-s miniszterelnökjelölt lehetett volna akkor. Ha ezt felvállalja, sok fájdalomtól megkímélhette volna magát és híveit: ha sikerrel jár az MSZP becserkészésében, nagyobb erőforrásokkal indul 2014 elé, ha nem, elmarad a 2 éves önemésztő ellenzéki polgárháború. Mondom, erről a könyv csak per tangentem beszél, de attól még minden szükséges információt a rendelkezésünkre bocsát.

Érdekes még a könyvben Gyurcsány és Orbán jellemzése. Mindkettőjük portréja meglehetősen negatív, ami részben meglepő csak. Orbán visszataszító, gátlástalan hatalomtechnikus, az ország érdekeit semmibe vevő, a véleményét folyton lecserélő, nyilvánosan és háttérben mást mondó valaki, aki kifejezetten képtelen elegánsan viselkedni (e tekintetben is Bajnai abszolút ellentéte). Gyurcsány pedig egy kevésbé démoni, de a maga nemében nem kevésbé kártékony valaki, akinek felületessége, hatalomhoz való ragaszkodása, szertelensége leginkább csak azzal menthető, hogy azért bizonyos korlátokat ő igenis lát a politikai cselekvésben (ezért is mond le), de cserébe sokkolóan ügyetlennek bizonyul a lemondása menedzselésekor, ami - úgy tűnik a könyv alapján - talán a politikai karrierjére végzetesebb csapás volt, mint Őszöd. Ez utóbbi így nincs kimondva a könyvben, de nehéz máshogy érteni a történetet. 

Az is lenyűgöző olvasmány, hogy mennyire nem érzékelik a korabeli szereplők, pontosabban mennyire könnyen túlteszik magukat azon, hogy ha 2006 őszén elmulasztották az előrehozott választásokat, Gyurcsány bukása egy tökéletesen logikus pillanat lenne egy új, demokratikus felhatalmazás kérésére. A könyv e tekintetben egyébként túlzottan is megbocsátó ezzel a kollektív önáltatással szemben és bár mérlegel ellenérveket, alulértékeli a kétharmados Fidesz-győzelem elkerülhetőségét, holott feltűnő ellentmondás van abban, hogy a kétharmad nem volt elkerülhető és hogy a Fidesznek jól jött a Bajnai-kormány tevékenysége; Bajnai (korrekt) válságkezelői érveivel szemben pedig nem igazán teszi mérlegre, hogy az eleve szétesett, alkalmi alapon egyben tartott parlamenti többség pont az ellenkezőjére kért felhatalmazást, mint amit 2009-ig csinált, Gyurcsány bukása után pedig Bajnai egy olyan helyzetre reagálhatott csak, aminek végképp semmi köze nem volt ahhoz, amit a választók mérlegelhettek 2006-ban. Ez nem volt fair a választókkal szemben akkor sem, ha Bajnai kormányának intézkedéseit pozitívan értékeljük,  személyét pedig tiszteletreméltónak. Nem azt mondom, hogy utólag el lehetne dönteni, mi lett volna a helyesebb választás, de az előrehozott választás mint politikai alternatíva iránti vakság a baloldalon egy nagyon fontos kórtünet, amin mindenképpen érdemes eltűnődni. Butaság volt? Defetizmus? A demokrácia lebecsülése? Nem azt mondom, hogy ezek valamelyike vagy valamilyen keverékük volt a főmotívum, de az érdemi átgondolás hiánya azt mutatja, hogy a szocialista politikát olyan group think határozta meg akkor, amely önmagában nagy szerepet kellett játsszon a kétblokkrendszer bukásában és a baloldal máig be nem fejezett megsemmisülésben.

Összességében tehát ez egy gondolatébresztő, remek könyv, nagyon jó (felkavaró) olvasmány, amely úgy próbál igazságot szolgáltatni egy tisztességes politikai kísérletnek, hogy nem kelt illúziókat, nem hagy érintetlenül mítoszokat. A szerzők láthatóan szeretik Bajnai Gordont, empátiával követik a pályáját, de nem rajongók. Ezért nem fordul a könyv politikai giccsbe, amiért külön köszönet nekik.

1648174_3.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr2614828028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.