A Backstreet Boys a valaha élt legsikeresebb fiúbanda a világon. 25 éve van együtt a csapat. Tegnap Budapesten Backstreet Boys koncert volt. 1996 óta először. Vagyis inkább egy élvezhető showműsor volt. Hangok, fények, bejátszott videók, és showmanek! A hang néha akadt, néha playbacknek hallatszott. De mindig elképesztően felemelő és megható volt a fiúkkal együtt énekelni a régi és az új slágereiket. A fények, a kivetítés néha akadozott, de mégis jó élmény volt látni őket, és azért a legtöbb esetben ezt a magyar helyszín előkészítői is megengedték nekünk. Szomorúan tapasztaltam, hogy nem sokan végeztük el a házi feladatot az új dalok memorizálására, hogy még inkább élvezhető legyen a koncert, de once a PhD student, always a PhD student, nem igaz?:) 

Magyarország: A fiúk kihangsúlyozták, hogy 1996 óta nem voltak Magyarországon. Nyaralni sem? Pedig a Balaton olyan csodálatos hely. Lenne. Ha létezne. Szóval, régen nem voltak itt és most nagyon örülnek, hogy Budapesten fejezhetik be az európai turnéjukat. Annyira azért nem, hogy Budapestnek ejtsék a város nevét Budapeszt helyett, de hát ez egy ilyen műfaj. Mondták, hogy jönnek majd nemsoká újra és NAGYON sokat beszéltek angolul, amit a közönség nagyrészt néma közönnyel fogadott a nyelvtudás hiánya miatt. A fiúk egyébként örültek a No Place c. daluk utáni közönségmeglepetésnek, amikor feltartottunk több százan egy-egy Missed You feliratot. Kevin kedvesen megjegyezte, mutogatva a többieknek a tábláinkat, hogy we missed you, too, guys. Aztán megígértették velünk, hogy amikor legközelebb európai turnéjuk lesz, azon is ott leszünk. Mivel a közönség jó része budapesti fiatal volt, a legtöbb, amit ígérhettünk, hogy egy másik európai országban biztosan ismét ott leszünk a koncertjükön!:) Remek búcsú volt ez Magyarországtól, ez hatotta át számomra az egész este hangulatát. 

És, ahogy láttam, a fiúknak is remek búcsú volt ez az Európában való turnézástól. Többször beszéltek arról, mennyire vágynak vissza a családjukhoz, hogy lássák a Backstreet babyjeiket, és a feleségeiket. Meg az is látszott többször az arcukon, hogy azért ez embert próbáló pár hónap volt számukra. A legdurvább Brian volt, aki többször mutatott a közönségnek az órájára, hogy lassan menniük kell. A vége mindig nehéz. Nicknek pl. 10.000 km-re van a mindenórás terhes felesége a 3 éves kisfiával otthon, aki előtt és után több vetélésen mentek már át. Ezzel mi is így vagyunk (a mindenórásságot kivéve), így tökéletesen értjük ezt. De persze a többieket is várja otthon az igazi életük. 

A srácok közül a legidősebb jóval közelebb van az 50-hez, mint a 40-hez, a legfiatalabb pedig nemsokára 40 lesz. Ehhez mérten természetesen nem volt minden számuk alatt ritmikus tánc őrületes mozdulatokkal, és izzadtak is, meg el is fáradtak rendesen. De minden mozdulatuk a helyén volt, a sétálgatásnak tűnő részekben is tökéletes koreográfia volt, helye volt benne mindennek és mindenkinek. Volt egy néhány perces lazítás, amikor a közönség számára viszonylag ismeretlen és lassú számokat énekeltek a fiúk/vagy szólózott valamelyikük. 

A nézőtéren a férfiak és nők nagy részének telefonján egy kisgyerek mosolygott, sokuk terhes volt, és legtöbben örültünk, hogy amikor a srácok pihentek, mi is pihenhettünk kicsit. A közönség csatakosra izzadta magát, néha vigyázott arra, hogy ne álljon vagy ugráljon túl sokat vagy túl intenzíven, és valószínűleg mosdóba is többen mentek ki, mint 1996-ban. :) De a Backstreet Boysnál is ugyanez a dolgok állása.:) Én magam együtt nőttem fel velük, általuk lettem felnőtt. A férjem konkrétan egyidős Nick Carterrel és az első gyermekeink is egyszerre születtek. 

Nézzétek meg, hogy néztek ki egykor....

és hogy néznek ki ma! 

Köszönetnyilvánítás: Köszönöm neked, Fourey, hogy a munkanélküliségem idején is vettünk Early Bird jegyet, nem is annyira rossz helyre erre a koncertre. Örökre hálás leszek ezért. 

A népszerű amerikai filozófus Jason Brennan provokatív, lendületes és érdekes könyvet jelentetett meg a Princeton University Pressnél. A könyv - nagyrészt  kortárs amerikai példákból kiindulva - nem kevesebbre vállalkozik, mint, hogy bebizonyítsa, egy állampolgárnak mindenképpen joga van, de talán kötelessége is ellenállni az állam képviselői által okozott igazságtalanságoknak. Mire kell itt gondolni? Például emberhalált is okozó rendőri túlkapásokra, erkölcsileg igazolhatatlan tiltásokat tartalmazó jogszabályokra (pl. abortusz, melegházasság, könnyűdrogok tiltására), az ártatlanok halálát okozó dróntámadásokra, igazságtalan külföldi inváziókra és így tovább. Brennan úgy véli, ha bizonyos körülmények fennállnak, akkor még az erőszakos védekezés sem igazolhatatlan az állampolgárok részéről az államhatalom képviselőivel szemben, de a hazugság, a szabotázs, az igazságtalan utasítások megtagadása még annál is könnyebben igazolható.

Brennan célpontja az a szerinte széles körben védelmezett tézis, hogy miközben a magánjellegű igazságtalansággal szembeni fellépés igazolhatóságát nem sokan vonnák kétségbe, az állam képviselői különleges mentességgel rendelkeznének az igazságosság követelményeinek betartására vonatkozóan és az igazságtalansággal való szembeszállás jogával szemben. Hogy kell ezt elképzelni? Hogy miközben szerinte nagyon könnyű elfogadni, hogy valakinek joga van egy magányos lövöldözőt mások és önmagunk védelmében lelőni, egy lövöldöző rendőrrel szembeni fellépés erkölcsi megalapozottságával szemben sokaknak kételyei vannak. Brennan a könyv nagy részében ezeket a filozófiailag megalapozott kételyeket veszi sorra és rombolja le nagy élvezettel, az utolsó fejezetben pedig azon tűnődik el, hogy vajon ez az ellenállás csupán jog-e vagy kötelesség is. Több olyan érvet vesz elő, amely tökéletlen kötelességgé tenné az ellenállást, s ezeket nem kellően kielégítőeknek találja.

Brennan könyve kifejezetten szórakoztató olvasmány, s ami igazán érdekes, hogy tulajdonképpen egy a politikai filozófia klasszikus kérdéseibe való rövid betekintésnek is tekinthető, hiszen szóba kerül benne egy csomó minden az autoritás, a legitimitás (e kettő kapcsán Brennan álláspontja számomra a filozófiai anarchizmussal határosnak tűnik, de nem vagyok szakértő, bevallom, csak laikus), a kötelességek, a jogok, a demokrácia természetét illetően (Brennan elég éles kritikusa a demokráciának amúgy) és elég izgalmas betekintést kapunk olyan metaetikai kérdésekkel kapcsolatban is, hogy vajon amikor politikai filozófiát művelünk, mi számít érvényes érvnek, s hogy egy filozófiailag koherens levezetésnek mi köze van a gyakorlati döntéseinkhez.

Másfelől viszont kifejezetten tenyérbemászó szöveg. Azért sem teszek kísérletet rá, hogy az érveit részletesen rekonstruáljam, mert a provokatív stílus mellett nem ad nekem elég kapaszkodót annak eldöntésére, hogy az alaptézist mennyire kell komolyan vennünk. Mert azért az az állítás, hogy amennyiben pontosan tudjuk (1) vagy legalábbis ésszerűen hisszük), hogy valami igazságtalan, s hogy ez az igazságtalanság nagyon súlyos károkat (2) fog okozni valakinek, mégpedig a nagyon közeli jövőben (3), s hogy a mi beavatkozásunk szükséges (4) ennek elhárítására, akkor valóban elég könnyű amellett érvelni, hogy az államhatalom képviselőinek igazságtalanságaival szembeni fellépés nem különbözik érdemben a magánemberek által elkövetett igazságtalanságokkal szemben. Egy ártatlanokat verő rendőrt ilyen esetben az egyenruha különbözteti csak meg az ártatlanokat verő magánembertől. Ez, ha nem is triviálisan igaz, de mint állítás, elég közel van hozzá, hogy ne legyen elég érdekes, a lendületes retorika ellenére se. A Brennan által cáfolt legtöbb ellenvetés valójában többnyire arra az intuíciónkra épül, hogy a valóságban nem ebben a formában szoktunk találkozni ezekkel a dilemmákkal és Brennan ezt az intuíciót nem nagyon veszi komolyan. Őt az érdekli, hogy ha minden világos mint a nap, akkor igenis létezik ez az ellenállási jog. Ez azért a semminél több, mert az ellenvetések sokszor túlzásokba esnek, s ezeket nem árt cáfolni, de nem is sokkal több, mert az ellenállási jog azért nem tűnik annyira radikálisan újszerű gondolatnak, amit a könyv zárófejezete akaratlanul is igazol, hiszen sorra vesz olyan érveket, amelyek még az övénél is radikálisabbak.

Van ezenkívül még három probléma, amiket Brennan nem vesz komolyan, vagy teljesen ignorál. Az egyik, hogy sok ellenvetés valójában arra a feltevésre épül, hogy bizonyos dolgok, amiket magánemberként igazságtalan elkövetni, azokat az államhatalom képviselőjeként nem az. Ettől más a rendőri intézkedés és az önbíráskodás is például. A másik, hogy az igazságtalanságok,még ha esetleg rendszerszintűen jelen is vannak az államhatalom működésében, nagyon sokszor valójában ellentétesek az államhatalom saját normáival is, nem csak Brennan saját erkölcsi érzékével. A feketékkel szembeni rasszista erőszak (Brennan egyik gyakori példája) például teljes mértékben ellentétes az amerikai joggal. S végül a harmadik, hogy Brennan erkölcsi intuíciói sokkal szilárdabbak mint amennyire megalapozottak. Teljesen triviálisan igaznak tekinti például, hogy a könnyűdrogok tiltása igazságtalan, miközben mégiscsak olyan tudatmódosító szerekről van szó, amelyek használata egy csomó helyzetben ön- és közveszélyes, mint az alkohol esetében is és -mint az alkohol példája is mutatja -, egyáltalán nem triviális, hogy ne okozhatna olyan társadalmi problémákat, mint az alkoholizmus. Hogy ezek kezelésére a tiltás nem a legjobb megoldás, az ma már nagyon valószínűnek látszik, de én azért ezt a melegek jogaival nem emelném egy szintre. Mindezek egyike sem halálos csapás Brennan tézisére, de  szerintem fontos és izgalmas kérdések, sokszor fontosabbak, mint amikről a könyv szól és a tárgyalásuk hiánya miatt néha az volt az érzésem, hogy Brennan nyitott kapukat dönget és szalmabábokat gyilkolászik le saját okosságától elbűvölten.

Huhh, ez talán kicsit szigorúbb is, mint amit gondolok. De nem sokkal.