Nem teljesen alaptalan azt állítani, hogy az utóbbi időben görög korszakomat élem. Olvastam Platónt (például ezt, ezt, ezt és ezt) Arisztotelészt, Szophoklészt, Xenophónt; sőt, elolvastam Bernard Williams csodálatos könyvét, a Shame and necessityt, meg olvastam egy-két más, kevésbé inspiráló…

Végülis szakmaivá vált az érdeklődésem Xenophón halhatatlan könyve iránt, bár eredetileg nem ezzel a céllal kezdtem olvasni, hanem csak mert rajta volt a bakancslistámon. Kamaszgyerekkoromban ugyanis egyszer kivettem a könyvtárból és azt hiszem, el is olvastam, de nem nagyon emlékeztem rá. Akkoriban…