Tegnap reggel múzeumozós hangulatban ébredtünk. Ez másoknak biztosan nem nagy szó, de nálunk csoda, ha együtt állnak a következők: 1, van bennem elég erő 2, tiszta a kétféle terhesruha szettemből legalább az egyik 3, nem kell végigdolgoznunk a hétvégét itthonról, 4, van jó kiállítás. Na, a tegnapi nap ilyen volt!:) Felsétáltunk hát a Várba, szerencsére szemben lakunk, így az arcunkba süvítő szelet csak egy rövid, kb. 1 órás sétán keresztül élvezhettük.:) Lefelé már nem volt olyan szörnyű.
AZ MNG-be ebéd után értünk oda, ahol még 2 óra volt a zárásig. Csak az ideiglenes A túlélő árnyéka -El Kazovszkij Élet/mű c. kiállítást akartuk megnézni, és ha még lesz erőm, egy kis részt az állandó kiállításból. A jegy megvásárlásával 3 ember panaszkodása is járt, grátiszként. Először a jegypénztáros, majd a ruhatáros küldött át minket a másik épületbe, hogy "nehogy tovább kelljen miattunk benn maradniuk", majd a másik épületükbe átbattyogva a harmadik ember is, aki szintén egy ruhatáros volt. Gondolom, túl sokan járnak múzeumba, és szedálni kell az érdeklődőket.
A kiállítás nagyon furi volt. Az alsó szinten megvolt minden tömörítve, amit a második szinten láttunk később. Volt ott színházi díszlet, rikító színű festmények és szobrok. A felső szinten ugyanez, csak 19 szobán keresztül, folyton ismétlődve. El Kazovszkij életének egyik nagy katasztrófája volt az, hogy mindig mindent ismételnie kellett, egy-egy témából százféle installációt, fotómontázst, festményt és színházi motívumot kellett készítenie. Belső kényszerből. Ha ez volt a céljuk a kiállítás tervezőinek ezzel a furcsa berendezéssel, akkor nagyon jó ötlet volt. Ha nem, akkor rossz. :D
Be kell vallanom, hogy fiatal(abb) koromban színházrendezőnek készültem, ezért különösen érdekelt ez a kiállítás, ám a színházművészetből nem sokat kaptunk, csak a szokásos elcsépelt, már túlzásnak látszó terveket/előadásrészleteket. Kaptunk viszont unalomig ismétlődő színes képeket, amelyek megmutatták, 1920-ban kellett volna megalkotni őket, nem pedig a 80-as években. Láttunk színházat, ami senkinek sem készült, totálisan öncélú volt. Láttunk sok egyiptomi kutyamotívumot, amik nagyon tetszettek. Láttuk az emberi test iránti érdeklődés, szexuális vágy és imádat kifejeződéseit: a balettmontázsokat, a görög szoborutánzatokat, az aktfestményeket.
A kiállításban elkövették a tipikus hibát, kép és egyéb alkotások koncentrációs táborát csinálták a termekből. Ugye, hogy hallani a képek sikolyát?
De: nagyon sokat megtudtunk El Kazovszkij élettörténetéről, és munkásságának szakaszairól, személyes válságairól. Összességében nem bántuk meg, és bár nekem a 19 terem kb. felénél már fájt a derekam a tötyögéstől, azért megérte, hogy elmentünk! Ja, és találtam bennünk valami közöset is. El Kazovszkij egy helyen így fogalmaz: "a nagyon lányos, fiatal fiúkat én tulajdonképpen nőnek látom". Ezzel egyet tudok érteni. :)
