Budapestre költözésem óta, azaz kb. 10 éve kerülgetem a Vasarely Múzeumot. Pedig, imádom Vasarelyt, szeretem az élénk színeket, a modern festményeket is. Szeretem Óbudát is. Szeretem a környéket is. Nyáron rendkívül sokat jártunk arrafelé, végigsétáltunk a Margitszigeten, aztán a Kobuciban ittunk egy szörpöt. De mégsem mentünk be a Vasarely Múzeumba soha.

Azt kell mondanom, hogy hiba volt. Sosem kaptam múzeumban ekkora élményt egy 800 Ft-os felnőttjegy ellenértékeként. A két szintnyi kiállítás viszonylag ismeretlen és ennek ellenére sem érdekes rajzokkal, festményekkel indult, az alsó szinten. Miután ezeken túl voltunk, a második emeleti tárlat következett.

Itt számos óriási, 5 méteres falat betöltő festményt, kárpitot láttunk, amelyeken a minták majdnem kiestek a falból. Őrületesen jó volt! A tárgyak is, amiket szintén szemfényvesztést alkalmazva tervezett Vasarely. Ja, és ki ne akarna ezzel a sakktáblával játszani?! Minden elemében gyönyörű, minden forma és szín kitalált, geometriailag megszerkesztett és mégis működik!

Aztán, volt egy ideiglenes kiállításuk a  Puszta Fényről, ami szintén tetszett. Az egyik szoba sötét volt, a másik szoba világos. A sötét szobában a fény különböző felhasználási módjait mutatták be tárgyakon, a világosban pedig azokat a jelenségeket, amiken ezek az alkotások tulajdonképpen alapulnak.

Maga a kiállítási épület egyáltalán nem Vasarely Múzeumnak való hely. A falak nem elég nagyok, a képek nagy táblákon vannak emiatt, nem pedig a nagy fehér falakon, hiszen azokat boltívek szakítják meg. A kiállítás nagy és szellősen elrendezett, ami nagyon jó. Sok hely volt leülni, ami nekem, és a nyugdíjas párnak, akik utánunk érkeztek, áldás volt.

A helyre belépve a Zichy Kastély gyönyörű kertje fogad minket, a Kobuci hátuljában. Belépünk egy épületbe, ahol odamegyünk a jegypénztárosnak látszó hölgyhöz, aki valójában csak az eladó a múzeumboltban, és elirányít minket az udvaron át egy másik épületbe. Ez egyébként amíg ott voltunk, másik két párral is megtörtént, így aligha lehet azt gondolni, hogy mi vagyunk a világtalanok.:) A másik épületbe érve haragudtak ránk, amiért ott vagyunk. Haragudott a jegyszedő, haragudtak a teremőrök. Egyedül az a férfi nem, akit ismerünk a Szépművészetiből, és Fourey korábban a Szabó Ervin ruhatárosaként évekig ismerte őt. Ő nagyon lelkes volt.

Mi is! Vissza fogunk térni majd hárman!:)