KultúrDuó

KultúrDuó

Miegymás

2016. január 09. - FOUREY

Ha gasztrobloggerek lennénk, az volna jó. Egyrészt akkor értenénk hozzá, másrészt remek móka lenne körbeenni-inni Budapest érdekesebbnél érdekesebb helyeit. Ha gasztrobloggerek lennénk, azt hiszem, a reggelizőhelyekre specializálódnánk. Olcsóbb is, mint ebédelni és reggelire az ember (legalábbis én biztos) inkább eszik az ízlése, mint az éhsége által űzve.

Namármost, továbbra sem vagyunk gasztrobloggerek, viszont itt a KultúrDuón eddig sem zavartattuk magunkat Potpolett-tel, hogy csak olyasmiről írjunk, amihez értünk is. Viszont elmentünk ma a Miegymás caféba és rögtön beleszerettünk, úgyhogy muszáj volt egy posztot írni róla. Hogy az élmény nagyságát érzékeltessem: eleve nem is járunk el itthonról reggelizőhelyekre reggelizni, bár néha azért nem itthon reggelizünk, hanem szállodákban vagy valahol a városban, amerre dolgunk van. De járni, be kell vallanunk, nem járunk. Ráadásul a mai kivételes alkalmat sem így terveztük. Eredetileg az A table! Boulangerie - Patisserie volt a kiszemelt áldozat. Aztán mégis átcsábultunk a szomszédba. És nem bántuk meg!

Szegény A table!, a honlapjával már reggel eléggé felbosszantott, kis híján le is fújtuk a látogatást. Aztán meg, amikor odaértünk és megálltunk a szemerkélő esőben a kirakat előtt, megint ugyanazt éreztük, amit az elmúlt hónapokban többször is. Hogy istenkém, ez olyan sznob hely, mi ide be nem megyünk. Biztos kiküldenének. Így aztán arrébb mentünk egy ajtóval és rögtön megkönnyebbültünk.

Miegymás nagyon tud valamit. A belső tér modern, barátságos és visszafogott. Van benne etetőszék, gyerekasztal rajzeszközökkel. Vannak kényelmes ülőhelyek. Van korrekt és tiszta mosdó. Volt bent egy kedves pultos srác. Meg egy anyuka a gyerekével, aki maximálisan kihasználta a gyerekbarát környezetet. Aztán volt barátságos (egy picit lassú, de mégis teljesen rendben lévő) kiszolgálás. Potpolett "francia" reggelit evett: aszalt szilvás-szárított paradicsomos-diókrémes szendvicset és teát, én "spanyol" reggelit: paradicsomkrémes pirítóst kávéval. Mindez gyönyörűen volt tálalva, finom volt és kifizethető volt az ára is.

Az egészben az volt a legjobb, hogy nem egyszerűen csak reggeliztünk egy jót, de találtunk egy helyet is, ahova muszáj lesz még visszamenni. Reggelizni, üldögélni.

Jó étvágyat!

miegymas.jpg(A kép csak illusztráció, a Facebook oldalukon találtuk. Meg kell mondanom, hogy a mi szendvicseink SOKKAL, de sokkal szebbek voltak.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr478254588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása