A hétvégén megint benéztünk a Kiscelli Múzeumba. Nem volt egyszerű menet, mert babakocsival felmászni a hosszú lépcsősoron, 37 fokos melegben alaposan megizzasztott és még kerülni is kellett kicsit, mert nem vállaltuk az átkelést a kanyarban a Stokkéval. 

Volt velünk 3 rokongyerek is, úgyhogy 4 kiskorúval mentünk, de mert a Múzeum nem volt épp csúcsformában, féláron mehettünk be, úgyhogy egész olcsón megúsztuk.(Azaz mégse, mert a  kedvezményes jegy nem használható a BTM többi intézményében egy hónapig.)

Mit jelent, hogy nem volt csúcsformában? A Moszkva teres kiállítás zárva volt, a Fővárosi Képtár 19-20. századi gyűjteménye eltűnt a falakról, a nyomdai gyűjtemény le volt zárva s a kápolna se volt látogatható. Azért így se panaszkodhattunk: megcsodáltuk a régi cégéreket, az épületszobrokat (a gyerekek valamiért a puttók iránt lelkesedtek főleg), a patikamúzeumot (a riasztót is sikerült beindítanunk), a budapesti várostörténeti gyűjteményt és egy időszaki kiállítást egy idős szobrászházaspár munkáiból. (Szégyellem magam, hogy nem tudom a nevüket, de az az igazság, hogy a honlapon se találom sehol.) Ami vicces volt, hogy unokaöcséim fintorogtak az absztrakt műalkotásokon és egyikük magabiztosan kijelentette, hogy a modern művészetben az az igazi művészet, hogy hogyan tudják ezt művészetként eladni. Mit mondhattam volna erre? Biztos igaza van, de én azért élveztem.