KultúrDuó

KultúrDuó

Keretek között az MNG-ben

2018. január 18. - Potpolett

Felmentünk nemrég az MNG-be, amíg még lehet. Nos, volt kuponunk, ami még vonzóbbá tette az egészet.:) 

Az 1960-as évek, pontosabban az 1958 és 1968 közé eső évtized a magyar művészet egyik legellentmondásosabb korszaka. Olyan korszak, amelyben még élnek az elmúlt évtized szocialista realizmusának hamisan heroikus, agitatív tartalmú ábrázolási konvenciói, és érlelődnek már a valóság természetére provokatívan rákérdező neoavantgárd törekvések is. A művészi mozgástér azonban keretek közé szorul ebben az időszakban. Láthatatlan keretek jelzik annak a területnek a határát, amelyben a művészi korszerűség igénye csak bizonyos önkorlátozásokkal volt vállalható. A nyílt beszéd helyett ekkor alakul ki igazán a kettős beszéd, a sorok között olvasás, a kódolás és dekódolás rafinált kommunikációs kultúrája, a „Három T” által meghatározott keretek alig észlelhető, a határesetekben azonban nagyon is keményen megtapasztalható világa. (Forrás: mng.hu)

A Within Frames - Art of the Sixties in Hungary kiállításon láttunk szekrényeket, bútorokat, függönyöket, szőnyegeket, plakátokat és minden egyéb lakberendezési tárgyat. Láttunk domborműveket, szobrokat, szoborterveket az az akkori ideológiához illeszkedő ábrázolásmódokkal. 

Láttunk festményeket, néhány fotót és minden egyéb színeset.

Ha a kiállítás kellene jellemeznem, a színes, érdekes, nagyon részletes és könnyen követhető kifejezésekkel élnék. Imádtuk. Gondolkodunk, hogy megnézzük újra, immáron kisfiunkkal kiegészülve!:) 

1_1.jpg

2.jpg

3_1.jpg

4.jpg

5.jpg

6.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturduo.blog.hu/api/trackback/id/tr7813585725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mihály Kovács 2018.03.01. 10:58:26

Ahhoz képest, hogy sokan gyűlölték a korszakot, mint művészet sokallta élethűbb volt mint az 1900-és 1950-év között.
süti beállítások módosítása