KultúrDuó

FOK - Lisa Tessman: Moral failure

2019. október 02. - FOUREY

Az elmúlt időszak egyik legérdekesebb olvasmánya volt számomra az amerikai feminista filozófus, Lisa Tessman könyve, a Moral failure. A szerzőnek van egy másik könyve is, amit el szeretnék olvasni, az a címe, hogy Burdened virtues, de erre aligha a közeljövőben fog sor kerülni. A Moral failure-nek nagyon találó a címe: arról szól, hogy van, amikor képtelennek bizonyulunk teljesíteni bizonyos morális követelményeket. Ez persze önmagában sem egészen  érdektelen, de még érdekesebb az, hogy Tessman azok közé tartozik, akik szerint léteznek valódi morális dilemmák, vagyis olyan helyzetek, amikor két, egyenlően fontos erkölcsi követelmény között kell választani, s nem tudjuk ezt a választást megtenni anélkül, hogy az ne járna valamilyen jóvátehetetlen kárral. Ez ugyan nem egyedi álláspont, de messze nem magátólértetődő. Bernard Williams és Martha Nussbaum például elfogadják, hogy vannak ilyen "tragikus választások", mások, többek között Kis János meg vannak győződve, hogy az ilyen választások nem valódi, csak látszólagos dilemmák: elsőre talán nem látszik, de mindig van egy magasabb szempont, ami felülírja az egyik morális követelmény érvényességét a másik kedvéért.

Tessman könyvének első része tulajdonképpen arról szól, hogy mi is a moralitás és hogyan következhetnek belőle olyan helyzetek, amikor valódi morális dilemma elé kerülünk. Tulajdonképpen azt állítja itt, hogy léteznek alku tárgyává nem tehető morális követelmények és morális dilemmák akkor állnak elő, amikor ilyen fajta morális követelményeink ütköznek egymással. Ilyenkor, mondja olyan erkölcsi követelményhez jutunk, amely egyszerre alku tárgyává nem tehető és ugyanakkor teljesíthetetlen. Amikor ez megtörténik, akkor elkerülhetetlenné válik a morális kudarc, amiről Tessman azt gondolja, hogy gazdag és sokszínű morális életünk egyik fontos, ám méltatlanul alulértékelt összetevője. 

Ehhez a tézishez  meglehetősen hosszú úton jut el, amelynek során bemutatja, hogy miként működnek való életbeli erkölcsi tapasztalataink; hogy ezekben fontos szerephez jutnak az intuíciók is a racionális érvelés mellett; hogy erkölcsi intuícióink alapja sokszor nem egy koherens tudás (és arra vissza sem vezethető), hanem egy olyan, érzelmekkel erősen átitatott tudásfajta, amely sokszor direkt kapcsolatban van cselekvésre való felszólítással; hogy a racionális érvelés tesztjén nem kell erkölcsi intuícióinknak minden esetben átmennie, hogy megbízható erkölcsi tudáshoz jussunk; s  hogy bár a kritikátlan elfogadás sem helyes hozzáállás,mert intuícióink sokszor ideológiailag befolyásoltak, s ebben a kritikai felülvizsgálatban a racionális érvelésnek is megvan a szerepe, ám elsősorban egy olyan társas folyamat részeként, ahol az embereket győződéseiket egy komplex folyamat részeként, nem egyszer a racionális érvek hatására kialakult új intuíciók révén értékelik át.

Tessman, a könyvben dicsért Williamshez hasonlóan, úgy gondolja, hogy morális tudásunk tesztje nem az,hogy igazolható-e egy koherens etikai elmélet keretei között, hogy bizonyos kérdéseknek már a puszta kritikai reflexió tárgyává tétele is megsérti az adott erkölcsi követelményt (Williams híres megjegyzése, hogy időnként létezhet olyan,hogy "one thought too many", mint amikor ahelyett,hogy vízbe ugranánk, hogy kimentsük a fuldokló feleségünket, előbb végig gondoljuk, hogy ez-e a helyes cselekvés). Ez utóbbi azért is fontos, mert ezzel megágyaz az alku tárgyává nem tehető erkölcsi követelményeknek.

A könyv tele van izgalmas gondolatokkal. Hosszasan foglalkozik az erkölcspszichológiai elméletekkel, amelyek a morálfilozófia nagy elméleteinél nagyobb szerepet juttatnak az erkölcsi intuícióknak. Foglalkozik az alief (ez részben egy szóvicc a belief kifejezéssel) fogalmával, amely azokat az evolúciósan vagy az egyéni habitusunk fejlődésekor kialakult automatikus reakcióinkat írja le, amelyekben elválaszthatatlanul keverednek a gondolati elemek, az érzelmek és a cselekvési elemek. A alief fogalma arra is alkalmas, hogy megmutassa, miért nincs szükségünk arra bizonyos one thoughtra bizonyos cselekvési helyzetekben: ott állunk egy helyzetben,amely automatikusan előhív egy bizonyos reakciót. Ez a reakció pedig egyszerre tartalmazza, hogy valaki bajban van, hogy a helyzet sürgető, s hogy a teendő ellentmondást nem tűrően világos. Az ilyen aliefek léte egy lehetséges magyarázatát adja annak, hogyan lehetséges egy dologra egyszerre kétféleképpen reagálnunk: attól még, hogy tudjuk,hogy egy üvegpadlójú függőhíd biztonságos, egy pillanatig nem szűnik az a torokszorító érzés, hogy EZ NEM BIZTONSÁGOS, NE MENJ ODA!!!!!  Az aliefek nélkül nem lenne semmi szórakoztató értéke a fiktív történeteknek, a hullámvasutazásnak, nem lennének hallucinációink és így tovább. Mindez pedig ahhoz kell Tessman elméletében, hogy megmutassa, nagyon is lehet helye feloldhatatlan ellentmondásoknak, dilemmatikus helyzeteknek a mindennapi erkölcsi tapasztalatainkban. Ugyanemiatt hangsúlyozza azt, hogy erkölcsi értékeink sokféle eredetűek (Tessman ugyanis értékpluralista) és egy részük legalább nem helyettesíthető  be egymással, nem teljes mértékben összemérhető. S ugyanemiatt mondja el többször, hogy nem minden normatív elméletnek kell egyúttal a cselekvés számára útmutatásul szolgálnia. Néha az is elég, hogy segít megítélni valaminek a helyességét. Ennek köszönhetően, Williams szintén híres "moral remainder" elméletével összhangban, Tessman azt állítja, létezhetnek olyan erkölcsi döntési helyzetek, amikor ugyan elkerülhetetlenül az egyik erkölcsi követelményt kell előnyben részesítenünk a másikkal szemben, de ettől még a másik továbbra is érvényben marad, terhelve lelkiismeretünket.  Tessman nagy gonddal rakosgatja össze a puzzle darabjait és kínál - egy számomra plauzibilis elméletet arról, hogy miként is kerülünk erkölcsi dilemmák elé és miért van, hogy erkölcsi életünkben elkerülhetetlenek a kudarcok. (Hozzáteszem, Tessman könyvét olvasva az az ember érzése: és ez így is van jól, szemben azzal, amit a dilemmák létének tagadói sugallnak, hogy tudniillik elfogadhatatlan lenne egy olyan realitás, amelyben léteznének valódi dilemmák.)

A könyv második fele három kérdés kapcsán igyekszik az erkölcsi kudarcok jelenségét megvilágítani az olvasó számára. Az első a Holokauszttal és annak elsősorban Primo Levi (magyarok számára Kertész Imrétől is) ismerős problémájával foglalkozik. Tessman szenvedélyesen érvel annak az erkölcsi tapasztalatnak az érvényessége mellett, hogy a Holokauszt tömegesen olyan helyzetbe kevert embereket, amely az erkölcsi kudarc  élményével járt és amit az alku tárgyává nem tehető, ugyanakkor teljesíthetetlen erkölcsi követelmények fogalmával lehet a legjobban megragadni. Tessman kitér a morális dilemmák irodalmából ismerős Sophie's choice, crying baby és más példákra is (ezt a részt erős  gyomrúaknak ajánlom elsősorban), de ami igazán megrendítő, az az, hogy Tessman elemzése egyszerre körültekintő, pontos és érzékeny, ugyanakkor könyörtelen a szónak abban az értelmében, hogy mindent megtesz, hogy aláássa az erkölcs triumfalizmusát, azt a meggyőződést, hogy még a Holokauszt világában is érvényben maradtak az erkölcsnek azok a szabályai, amelyek alapján elvileg lehetséges jó és rossz között választani. Tessman két olyan helyzetet is bemutat, ahol az erkölcsi kudarc elkerülhetetlen:az egyik, ami a hagyományos tragikus dilemmákra emlékeztet,s ahol két rossz között lehet választani, a másik pedig, amikor a körülmények abszurditása folytán az egyén megszűnik képesnek lenni erkölcsi cselekvőnek lenni,hiszen a választásai és azok következményei közötti kapcsolat átláthatatlanná válik. 

A másik az ideális és nem-ideális erkölcsi elméletek közötti vitára reflektál. S miközben elismeri, hogy sok tekintetben jogos a nem-ideális elméletek kritikája az ideális elméletekkel szemben, hogy a jelen tényleges igazságtalanságainak orvoslása számára egy ideális állapot felvázolása nem feltétlenül jelent megfelelő útmutatást  (azért nem, mert, ahogy erre sokat szoktak hivatkozni,nem-ideális feltételek közepette alapvetően más számíthat jobb megoldásnak, mint amit egy ideális elméletből levezetve annak gondolnánk: egy a könyvben ismert példát kiforgatva: egy halas szósz és csokiöntet közötti választást nem az dönti el, hogy ideális esetben csokiöntetes fagyit ennénk, hanem, hogy az adott helyzetben fagylaltunk van-e vagy pastánk).Tessman azonban úgy gondolja,hogy a nem-ideális elméletek hajlamosak kizárni az erkölcsi kudarc lehetőségét azáltal,hogy csak azokat a normatív ideálokat veszik tekintetbe, amelyek kivihetőek, azokat viszont, amelyek nagyon is vonzóak számunkra, kivihetetlenségük ellenére is, nem. Ez pedig, Tessman szerint a valóság megbocsáthatatlan leegyszerűsítése, fontos erkölcsi tapasztalatok kizárása.

Végül a harmadik téma az úgynevezett supererogatory elméletekkel kapcsolatban kerül elő. Ezek azok az elméletek, amelyek azt feltételezik, hogy léteznek a kötelességeinken túli, el nem várható, de erkölcsileg értékes tettek (ez olyasmi, amit a hagyományos kantiánus felfogás - amely csak kötelességekről, tilalmakról és erkölcsileg semleges cselekvésekről tud, olyasmiről, ami erkölcsileg helyes, de nem kötelesség, nem - nem vesz figyelembe) kellőképpen nagyvonalúak ahhoz, hogy a legszűkebb, deontológiai erkölcsfelfogáson túli területekre is kiterjesszék a figyelmet. Tessman kifejezetten ellenkezőképpen gondolja. Nem szereti ezeket az elméleteket és mögöttük lévő emberképet, amely szerint az autonóm egyén nyugodtan keresheti a maga boldogulását anélkül, hogy folyton szembe kellene néznie erkölcsi követelményekkel és azt sem szereti benne, ahogy ezek az elméletek az erkölcstetemes részét afféle jópont-gyűjtéssé változtatja. A könyv témája szempontjából ez különösen azért érdekes, mert ahol a Tessman szerinti alku tárgyává nem tehető, de teljesíthetetlen morális követelmények lennének, ott vagy a nem elvárható dolgok vannak az ilyen elméletek szerint vagy pedig olyasmi, ami kívül áll az erkölcsön. Éppen ezért Tessman azon elméletek felé fordul, amelyek szerint a kötelességek mellett léteznek egyéb erkölcsi követelmények is, amelyek forrása más emberek szükséglete, sebezhetősége. Ilyenek például az anyákra háruló  a gyerekek szükségleteiből fakadó erkölcsi követelmények, amelyek, szemben a supererogatory elméletek feltételezésével, nagyon is erkölcsi természetűek és nem is el nem várható, opcionális erkölcsileg értékes cselekvésként  jelentkeznek. Nem opcionális, hogy a holtfáradt szülő éjszaka felkel-e a beteg gyerekét ápolni és nem is, valami ami merő kötelesség lenne, hanem az erkölcsileg megfelelő válasz valakinek a sebezhetőségére. Hogy miért illik ez jobban Tessman elméletébe, mint a supererogatory elméletek? Azért, mert a szükségletek egy része ellentmondást nemtűrő és egyúttal kimeríthetetlen, azaz olyan követelményeket támaszt, amelyek alku tárgyát nem képezik és nagyon könnyen lehet,hogy a teljesítésük mégis lehetetlen.

Talán ebből a rövid összefoglalóból is látszik, milyen gazdag és sokszínű Tessman könyve. Szerencsére nem vagyok erkölcsfilozófus, hogy úgy olvastam volna a könyvet, hogy azt mérlegeljem, hol hibás az érvelése. Laikusként viszont egyszerre volt gondolatébresztő, magávalragadó és érzelmileg nagyon megterhelő könyv

Hol szálltunk meg idén a világban?

Ez az év volt a legutazósabb évünk valaha. Örökké emlékezni fogunk rá és reménykedve várjuk a következő éveket is! Szállodaválasztásainkban az egyszerű, olcsó, de családdal élhető megoldásokat preferáljuk. Vagyis kevés pénzből, de tiszta, saját szobás/fürdőszobás és központi helyen levő szállodákat választunk, ha erre van lehetőségünk, és általában van is. 

Képválogatás! 

2018. augusztus: Sliema, Málta

alborada.jpg

2018. szeptember: Manchester, UK

verdene.jpg

2019. február: Brüsszel, Belgium

barry.jpg

2019. március: Bécs, Ausztria

belvedere_nh.jpg

2019. március: New York, USA

belleclaire.jpg

2019. április: Princeton, USA

hyatt-regency-princeton-p037-exterior-at-dusk-1280x427.jpg

2019. május: London, UK

simply_rooms_exterior.jpg

2019. május: Cambridge, UK

pembroke-college.jpg

Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket(...) (Tamási Áron: Ábel a rengetegben)