Már egy ideje érik ez az írás. Többször jártunk a RAM-ban lévő Vak Varjúban és azt hiszem, elég tapasztalatunk gyűlt össze, hogy elpanaszoljam legfőbb bánatom: azon a helyen nem szeretnek minket.

Nem tudom, miért érzem így, de még egyszer sem fordult elő, hogy jól éreztük volna ott magunkat. Pedig a hely elvileg zseniális lenne: nyílt terasz, napfényes és árnyékos résszel, belső résszel, körülöttünk pedig egy kis park. Voltunk már máshol is Vak Varjúban és bár nem váltunk rajongóvá, de korrektnek találtuk az ételeket is. Történetesen erre itt sincs panaszunk: ettünk már jobbat, ettük már rosszabbat (hajjaj), de korrektnek tűnik a színvonal.

Viszont a kiszolgálás mindig elkeserítő. Tudom, nem elegáns ezt mondani, de van egy-két kifejezetten rossz arcú pincér. De még ez fel sem tűnne, ha nem lennének érthetetlenül barátságtalanok és még érthetetlenebbül lassúak. Mikor először mentünk oda, előre foglaltunk asztalt. Odaérve senki se tolta felénk a pofáját sem, majd amikor jött, foglalásról nem tudott, s az is kiderült, hogy a kiszolgálás is húsz perccel később fog kezdődni (ezt mondjuk mondhatták volna a telefonba is). Mi voltunk így kábé az elsők, mégis, mikor végre elindult a kiszolgálás, legalább 2-3 másik vendéghez előbb odamentek. Az első benyomás tehát nem volt jó, de nem adtuk fel, mert nagyon akartuk, hogy tévedjünk. Mikor legközelebb egy kisebb vendégsereggel jöttünk, már nem volt ebédmenü (gyanúsan korán), a rendelést pokoli nehezen vették fel és elég lassan is jöttek ki a dolgok (ez utóbbi nyilván egyáltalán nem akkora baj). Én akkor kenyérlángost ettem, ami nem egy szofisztikált étel, ahogy én sem vagyok az, viszont ez finom volt, csak túl nagy adag, de cserébe olcsó. Harmadik alkalommal Potpolett egyedül ment egy barátnőjével találkozni és akkor is panaszkodott a kiszolgálásra. Negyedik alkalommal több mint negyedórát vártunk arra, hogy valaki odajöjjön és felvegye a rendelést úgy, hogy nem volt épp nagy forgalom. Akkor kacsát ettem epermártással. Nem volt rossz, nem mondom.

Mondhatjátok, hogy túlérzékenyek vagyunk, ami egyrészt igaz, másrészt elég gyakran eszünk máshol, hogy legyen összehasonlítási alapunk és a RAM-beli Vak Varjúban tényleg lassú és barátságtalan a kiszolgálás.

Mondhatjátok azt is, hogy vadász, vadász, te direkt szopni jársz ide, ami sajnos tényleg így van. Túl jó helyen van, túl szép és kellemes a környezet és túl korrekt a konyha, hogy az első rossz tapasztalatok után feladjuk. Nem kétlem, hogy vissza fogunk még menni többször, aztán vagy megszeretnek minket vagy nem.

Jó étvágyat! 

A hétvégén megint benéztünk a Kiscelli Múzeumba. Nem volt egyszerű menet, mert babakocsival felmászni a hosszú lépcsősoron, 37 fokos melegben alaposan megizzasztott és még kerülni is kellett kicsit, mert nem vállaltuk az átkelést a kanyarban a Stokkéval. 

Volt velünk 3 rokongyerek is, úgyhogy 4 kiskorúval mentünk, de mert a Múzeum nem volt épp csúcsformában, féláron mehettünk be, úgyhogy egész olcsón megúsztuk.(Azaz mégse, mert a  kedvezményes jegy nem használható a BTM többi intézményében egy hónapig.)

Mit jelent, hogy nem volt csúcsformában? A Moszkva teres kiállítás zárva volt, a Fővárosi Képtár 19-20. századi gyűjteménye eltűnt a falakról, a nyomdai gyűjtemény le volt zárva s a kápolna se volt látogatható. Azért így se panaszkodhattunk: megcsodáltuk a régi cégéreket, az épületszobrokat (a gyerekek valamiért a puttók iránt lelkesedtek főleg), a patikamúzeumot (a riasztót is sikerült beindítanunk), a budapesti várostörténeti gyűjteményt és egy időszaki kiállítást egy idős szobrászházaspár munkáiból. (Szégyellem magam, hogy nem tudom a nevüket, de az az igazság, hogy a honlapon se találom sehol.) Ami vicces volt, hogy unokaöcséim fintorogtak az absztrakt műalkotásokon és egyikük magabiztosan kijelentette, hogy a modern művészetben az az igazi művészet, hogy hogyan tudják ezt művészetként eladni. Mit mondhattam volna erre? Biztos igaza van, de én azért élveztem.