Ha gasztrobloggerek lennénk, az volna jó. Egyrészt akkor értenénk hozzá, másrészt remek móka lenne körbeenni-inni Budapest érdekesebbnél érdekesebb helyeit. Ha gasztrobloggerek lennénk, azt hiszem, a reggelizőhelyekre specializálódnánk. Olcsóbb is, mint ebédelni és reggelire az ember (legalábbis én biztos) inkább eszik az ízlése, mint az éhsége által űzve.

Namármost, továbbra sem vagyunk gasztrobloggerek, viszont itt a KultúrDuón eddig sem zavartattuk magunkat Potpolett-tel, hogy csak olyasmiről írjunk, amihez értünk is. Viszont elmentünk ma a Miegymás caféba és rögtön beleszerettünk, úgyhogy muszáj volt egy posztot írni róla. Hogy az élmény nagyságát érzékeltessem: eleve nem is járunk el itthonról reggelizőhelyekre reggelizni, bár néha azért nem itthon reggelizünk, hanem szállodákban vagy valahol a városban, amerre dolgunk van. De járni, be kell vallanunk, nem járunk. Ráadásul a mai kivételes alkalmat sem így terveztük. Eredetileg az A table! Boulangerie - Patisserie volt a kiszemelt áldozat. Aztán mégis átcsábultunk a szomszédba. És nem bántuk meg!

Szegény A table!, a honlapjával már reggel eléggé felbosszantott, kis híján le is fújtuk a látogatást. Aztán meg, amikor odaértünk és megálltunk a szemerkélő esőben a kirakat előtt, megint ugyanazt éreztük, amit az elmúlt hónapokban többször is. Hogy istenkém, ez olyan sznob hely, mi ide be nem megyünk. Biztos kiküldenének. Így aztán arrébb mentünk egy ajtóval és rögtön megkönnyebbültünk.

A Miegymás nagyon tud valamit. A belső tér modern, barátságos és visszafogott. Van benne etetőszék, gyerekasztal rajzeszközökkel. Vannak kényelmes ülőhelyek. Van korrekt és tiszta mosdó. Volt bent egy kedves pultos srác. Meg egy anyuka a gyerekével, aki maximálisan kihasználta a gyerekbarát környezetet. Aztán volt barátságos (egy picit lassú, de mégis teljesen rendben lévő) kiszolgálás. Potpolett "francia" reggelit evett: aszalt szilvás-szárított paradicsomos-diókrémes szendvicset és teát, én "spanyol" reggelit: paradicsomkrémes pirítóst kávéval. Mindez gyönyörűen volt tálalva, finom volt és kifizethető volt az ára is.

Az egészben az volt a legjobb, hogy nem egyszerűen csak reggeliztünk egy jót, de találtunk egy helyet is, ahova muszáj lesz még visszamenni. Reggelizni, üldögélni.

Jó étvágyat!

(A kép csak illusztráció, a Facebook oldalukon találtuk. Meg kell mondanom, hogy a mi szendvicseink SOKKAL, de sokkal szebbek voltak.)

Budapestre költözésem óta, azaz kb. 10 éve kerülgetem a Vasarely Múzeumot. Pedig, imádom Vasarelyt, szeretem az élénk színeket, a modern festményeket is. Szeretem Óbudát is. Szeretem a környéket is. Nyáron rendkívül sokat jártunk arrafelé, végigsétáltunk a Margitszigeten, aztán a Kobuciban ittunk egy szörpöt. De mégsem mentünk be a Vasarely Múzeumba soha.

Azt kell mondanom, hogy hiba volt. Sosem kaptam múzeumban ekkora élményt egy 800 Ft-os felnőttjegy ellenértékeként. A két szintnyi kiállítás viszonylag ismeretlen és ennek ellenére sem érdekes rajzokkal, festményekkel indult, az alsó szinten. Miután ezeken túl voltunk, a második emeleti tárlat következett.

Itt számos óriási, 5 méteres falat betöltő festményt, kárpitot láttunk, amelyeken a minták majdnem kiestek a falból. Őrületesen jó volt! A tárgyak is, amiket szintén szemfényvesztést alkalmazva tervezett Vasarely. Ja, és ki ne akarna ezzel a sakktáblával játszani?! Minden elemében gyönyörű, minden forma és szín kitalált, geometriailag megszerkesztett és mégis működik!

Aztán, volt egy ideiglenes kiállításuk a  Puszta Fényről, ami szintén tetszett. Az egyik szoba sötét volt, a másik szoba világos. A sötét szobában a fény különböző felhasználási módjait mutatták be tárgyakon, a világosban pedig azokat a jelenségeket, amiken ezek az alkotások tulajdonképpen alapulnak.

Maga a kiállítási épület egyáltalán nem Vasarely Múzeumnak való hely. A falak nem elég nagyok, a képek nagy táblákon vannak emiatt, nem pedig a nagy fehér falakon, hiszen azokat boltívek szakítják meg. A kiállítás nagy és szellősen elrendezett, ami nagyon jó. Sok hely volt leülni, ami nekem, és a nyugdíjas párnak, akik utánunk érkeztek, áldás volt.

A helyre belépve a Zichy Kastély gyönyörű kertje fogad minket, a Kobuci hátuljában. Belépünk egy épületbe, ahol odamegyünk a jegypénztárosnak látszó hölgyhöz, aki valójában csak az eladó a múzeumboltban, és elirányít minket az udvaron át egy másik épületbe. Ez egyébként amíg ott voltunk, másik két párral is megtörtént, így aligha lehet azt gondolni, hogy mi vagyunk a világtalanok.:) A másik épületbe érve haragudtak ránk, amiért ott vagyunk. Haragudott a jegyszedő, haragudtak a teremőrök. Egyedül az a férfi nem, akit ismerünk a Szépművészetiből, és Fourey korábban a Szabó Ervin ruhatárosaként évekig ismerte őt. Ő nagyon lelkes volt.

Mi is! Vissza fogunk térni majd hárman!:)