Vasárnap megnéztük a Puskinban a Vad Kunság című filmet, miközben kisdedünkre a nagyszülő vigyáztak. Jó volt, szép volt. Ezzel együtt is, hagyott némi hiányérzetet bennünk. Gyorsan le is írom, miért:

1. Az egész minősége valahogy tévéfilmes benyomást keltett. Holott lélegzetelállítóan szép látványokat mutattak, de mégis. A moziban kicsit hülyén festett, még így, kivetítőn is.

2. A rengeteg belassítás miatt az egész elég sablonos természetfilmes látványt nyújtott. Hiába az egyedi téma, minden gyönyörű képről úgy éreztük, hogy már láttuk ezt valamilyen filmben.

3. A színek valahogy természetellenesek voltak. Nem ismertünk rá a magyar tájra. Szép volt, szép, de mintha valahol másutt forgatták volna.

4. Nem igazán sikerült az aranysakálos szálra felfűzni a különböző epizódokat. A filmből sütött egyfajta természetkultusz (az élet nagy körforgásának része minden, minden élet egymásba kapcsolódik, nincs értelmetlen halál, nincs elvesztegetett test stb.), ami nekem egy pöccet erőltetett volt, emellett az ideológiai egység mellett viszont a narratíva mégsem állt össze. 

5. Meghökkentően keveset tudtam meg - totál laikusként is - az általános iskolai emlékeimhez képest a táj élővilágáról és annak viselkedéséről. Ezt a hiányt ellensúlyozta a szép látvány.

6. A természetkultuszt azért is éreztem erőltetettnek, mert bár a film utalt rá, a képi világában igyekezett kizárni az ember mindent átható jelenlétét ebből a világból. Nem mondom, hogy teljesen ignorálták a kérdést, de mégis, az ember csak a távollétében szerepelt, holott...

7. A narráció meglepően és feltűnően rossz ütemű volt. Többször is lelőtt poénokat a képekhez képest és néha meg nagy lemaradásban volt és már egészen mást láttunk, mint amiről ő beszélt.

De ez persze csak finnyogás, ami indokolhatja, hogy miért nem volt katartikus élmény számunkra. De azért megérte az árát. És a nagyszülők is jól szórakoztak.

Imádjuk a Kiscelli Múzeumot, továbbra is. Egyrészt, mert a kolostor kertje gyönyörű, napos és árnyékos. Másrészt, mert a kertben a régi kőszobrok remek egységet (vagyis inkább elbűvölő katyvaszt) alkotnak a szoci meztelen nős szobrokkal és a modern művészek alkotásaival. Harmadrészt, mert 1200 Ft-ért nem lófaszt kapsz, hanem igazi élményt! Negyedrészt pedig, mert az 1200 Ft-os jegyeddel egy hónapon belül tök ingyen újabb élményeket szerezhetsz a Budapesti Történeti Múzeumban és Aquincumban is!

Kicsit felfelé kell ugyan menni egy erdős részen (kullancsirtót azért ajánlok, de lehet, hogy mi parásak vagyunk), ami kicsit "meredek" így a kurva melegben. De megéri! Már csak egy kanyargós úton való átkelés és úgy 30 lépcső kell a múzeumba jutáshoz. Ha ezt túléltük (mert a kocsik nem látják be a száguldáskor a kanyarban átkelő gyalogosokat), akkor a múzeum kb. 10 állandó kiállítása vár az épületben.

Az ember sétálhat a cégérek között, utána a régen a városban lakó szobrokkal találkozhat.  Nyomdában járhat, megnézhet régi sajtótermékeket, majd betérhet a gyógyszertárba. Megnézhetünk még köztereket, magántereket, a középületekről, épületekről, szobrokról szóló terveket és a megvalósulásaikat egyaránt. Megkereshetjük kedvenc költőnk festményeit, vagy a főnök bátyjának faragott szobrait. Már, ha vannak neki.

Megkereshetjük a házunkat a régi Pest-Buda térképein (nem fogjuk megtalálni), ja, és nevethetünk, hogy a sznobok Újlipótvárosa akkoriban még csak egy kietlen mocsárvidék volt. Á, szóval akkor ezért olyan dohos-vizes arrafelé a legtöbb ház. Továbbá elgondolkodhatunk azon is, hogy a fenébe fért el egy akkora börtön a Szabadság térre. És azon, hogy a fa, ami mellett ülni szoktunk néha, hány akasztott ember vérét szívta be az évtizedek során. Oké, ezen inkább mégse gondolkodjunk el.

Mindig meglepetéssel szolgál nekünk a Kiscelli az időszaki kiállítások terén. Tavaly nyáron egy villámokat festő/fotózó srác tárlatát láttuk, most pedig a Nagy Háború plakátjait és fotóit néztük meg. Azért csak ezt, mert a gyereknek néha nemcsak kultúrát kell fogyasztania.:)