KultúrDuó

KultúrDuó

FOK - Platón: Törvények

2016. április 18. - FOUREY

Nem képzelem szakértőnek magam, inkább csak álmélkodva olvasom a platóni dialógusokat. Így voltam már az Állammal is, így a Gorgiasszal, de a Törvényekkel nem kevésbé.  Ez a szöveg, ha szabad így mondanom, az Állam sequelje. Itt is a megfelelő állam megalapításának feltételeiről van szó, ám a szereplőket lecserélték és bizony, azt kell mondanom, a rendezőt is.

Ezúttal nyoma sincs Szókratésznek: három öregember beszélget Kréta szigetén, egy Zeusz-szentély felé sétálgatva, akik között a szókratészi szerepet az Athéni játssza, két partnere pedig Megillosz és Kleiniasz, a spártai és a krétai. A beszélgetés mellőzi az éles, thraszümakhoszi vagy kalliklészi konfliktusokat is, a felek inkább kölcsönös megértéssel és barátsággal viszonyulnak egymáshoz, bár annyiban ismerős a régi séma, hogy valaki (a Athéni) ezúttal is dominálja a beszélgetést, szedi elő az újabb és újabb, az olvasót és beszélgetőpartnereit legalább annyira váratlanságukkal, mint meggyőző erejükkel lenyűgöző ötleteit.

A Törvények szintén monumentális mű. Azt olvastam, ez volt Platón utolsó, befejezetlen munkája és évszázadok óta folyik is a vita, hogy mennyire tekinthető egyáltalán egységes egésznek és mennyire a tanítványok által összerakott darabnak. Mindez engem persze vajmi kevéssé érdekel: körülbelül annyira csak, hogy a Törvények hosszú, nagyon hosszú szöveg. Annak, aki nem vár tőle filozófiai igazságokat, csak egy érdekes olvasmányt, annak más ebből fel sem fog tűnni. A Törvények ugyanúgy tele van meghökkentő állításokkal, még meghökkentőbb levezetésekkel, lélegzetállítóan részletgazdag szabályokkal a majdani közösség, Magnészia számára, mint az Állam. Aki azt szerette, ezt is imádni fogja.

Vannak persze a szereplőkön kívül is feltűnő különbségek. A legfeltűnőbb ezek közül, hogy az Athénit nem az igazságosság fogalma érdekli és az azt modellező ideális állam, hanem valódi emberek és valódi államok, bár itt is államalapítás zajlik és itt is meglehetősen bizarr intézményeket terveznek. Az Athéni egy anti-Athént álmodik meg, amelyik nem kereskedik, nincs tengeri hatalma, nem halmoz fel gazdagságot, nem keveredik idegenekkel. Polgárainak számra azért 5040, mert az praktikus célokra kiválóan osztható kisebb egységekre. 1X2X3X4X5X6X7 szorzata, következésképpen osztható még 8-al, 9-el, 10-el is, s bár 11-el nem, de 12-vel igen. S ez nem valami bűvészkedés a számokkal, hanem roppant hasznos gyakorlati szempont. A polgárok közösségének ügyes csoportosíthatósága igazgatási célokra nagyonis jól jöhet. Más kérdés, hogy az Athéni jónéhány életidegen rendszabályt akar bevezetni: a kamatra adott kölcsön tilalmát, az idegenek letelepedésének kötött időre korlátozását, az 5040 telek számának megváltoztathatatlanságát, a nemesfémek pénz célú használatának tilalmát és még egy sereg dolgot, amiről nehéz elhinni, hogy bárkinek lett volna hozzá türelme betartani, aki nem egy szerzetesi közösség lakója. De ezek tétje még így is egészen más, mint az Államban, már pusztán azáltal is, hogy az alapítandó állam nem pusztán egy eszme illusztrálására szolgál, hanem mintát kíván nyújtani más államok számára. Megvan ugyan benne az a gondolat, hogy a valóság nem nyújt elegendő eligazítást valami helyességével kapcsolatban (kedvenc példám a mérsékelt borivás léleknemesítő hatása, amiről mindig a Fóti dal jut az eszembe, s amivel kapcsolatban a meglepett krétai és spártai előtt az Athéni kijelenti, hogy a rengeteg ezzel ellentétes példa nem cáfolja, hogy a mérsékelt borivás lehetséges és jó dolog lenne, csak azt bizonyítják, hogy még senki sem látott olyat, de ez szerinte épp azt bizonyítja, hogy ha lenne, nagyon is jó lenne), mégis, a szöveg tele van aggodalommal, hogy miként is hozható létre erre félig-meddig alkalmatlan emberekből és miként tartható fenn egy jó állam. (Nem a legjobb persze, csak a második legjobb.) 

Hogy miért érdemes elolvasni a Törvényeket? Mint minden eddig kezembe vett platóni dialógust: mert amint leteszi az ember, máris újra kézbe venné legszívesebben és próbálná újra felidézni az elfelejtett részleteket, összerakni a sok kis elejtett megjegyzésből a nagy egészet és megérteni, hogy "ezt így hogy?".    

banner.jpg

Orosz avantgárd az MNG-ben

Terhességem vége felé már nehezen mozogtunk, és abbahagytuk egy időre a kultúrduózást. Már moziba se tudtunk járni, mert a magzat őrült módjára csapkodott a hangoktól. Itthon se tudtunk már szinte semmit nézni a gépen. De már a kórházban is néztünk sorozatot, itthon pedig ismét visszatértünk a filmekhez.

Aztán, vettünk rögtön a szülés után egy kupont az MNG orosz avantgárd kiállítására. Szerettünk volna minél előbb ismét alámerülni a múzeumok világába. És ez a kupon április 20-ig volt felhasználható, vagyis jócskán kényszerített minket arra, hogy végre kimozduljunk.

Így hát, fogtuk az öthetesünket, a kenguruját és magunkat és felmentünk a Várba. Erre:

A művészet forradalma
Orosz avantgárd az 1910-1920-as években
A Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd gyűjteménye

Tetszett is meg nem is. Egyrészt ez a fiunk első múzeumos "élménye" (=egy újabb helyen aludt:D), másrészt meg nekünk az első kultúreseményünk az új életünkben. Ezekért tetszett. És még azokért a nagyon izgi festményekért, amiket láttunk a kiállításon. Nekem különösen nagy kedvencem ez az időszak a modern művészetben, de főleg a festményeket kedvelem az 1920-as évekből. Semmi különös nincs bennük, csak a szokásos: színes formák, érdekes alakzatok, furcsa összeállítások. Én ezeket szeretem, és szeretem újra és újra megelevenedve látni is.

A kiállítás viszont egy általa is vállalt és reklámozott furcsasággal operált: "A történelem viharos eseményei is megelevenednek korabeli dokumentumokon keresztül" De miért? Meg is magyarázzák, hát ezért: "hiszen az orosz avantgárd kivételes művészi aktivitása csak az orosz társadalom jellegzetességeinek ismeretében és a történések sodrában értelmezhető." Mi? Miért? 

Miért van szükség egy - előre művészeti kiállításként reklámozott  - tárlathoz egy egész teremnyi videóra? Videóra az orosz gulagokról, a kemény munka bemutatásának tiltásáról és nőkről, akik boldogan szedik a búzát. Vagy mit is kell azzal csinálni.

Na, szóval így zajlott a délutánunk: modern festmények, még modernebb festmények, Potpolett és Fourey és baba boldogan nézelődnek. Aztán bumm, egy hosszú, szűk folyosó, ahol a gulagoktól elkezdve minden egyéb vidám témáról kisfilmek vetítődnek. Az embertömeg eltakarja az összeset, a látogatók egymásnak nekimenve tudják csak megnézni a filmeket, akkor is háttal állnak 4 másiknak épp.

Hangos, zavaros és fura volt a kiállításnak ez a része.

Fura, mint a piros fal a kiállításon. Zavaros, mint az, hogy a lenti képen a néni egy installáció része-e vagy csak egy néni. És hangos, mint az agyamban azóta is zakatoló "ki az isten volt ennek a kiállításnak a rendezője??" kérdés.

neni.jpg

süti beállítások módosítása