Fourey vagyok, 36 éves és időnként rossz filmeket nézek meg a moziban. A Káosz karácsonyra (Love the Coopers) is egy ilyen film. (A Tabánban láttuk, életemben először jártam ott.)

Nem is tudom, hol kezdjem.

Talán ott, hogy nagyon szerettem a Gilmore Girls című sorozatot. Na, ez kicsit olyan. Főleg Marisa Tomei karaktere, aki gyerekkora óta rivalizál tökéletes nővérével, ékszert lop, összetalálkozik egy morcos rendőrrel, akit a rendőrautóban kianalizál és segít neki feldolgozni, hogy meleg és hogy az anyja miatt olyan merev és képtelen önmaga felvállalására, mire a rendőr elengedi őt és segít neki felismerni, hogy valójában az ő életében mi a probléma. De az is, ahogy Olivia Wilde a liberális családban felnövő, karrierjében sikertelen, a kisebb lánytestvér tragikus halála után anyja által agyonszeretett, de mégsem eléggé megértett, szerelmi csalódása miatt pedig érzelmileg bezárkózó drámaíró összejön egy morgós, komoly, konzervatív katonával és hazaviszi őt álvőlegénynek (bocsánat, ezt muszáj volt egyben ledarálni, különben nem jönne át a fíling).

Szóval olyan, mint a Gilmore Girls. Csak nem annyira vicces.

Emlékeztet még a Család kicsi kincsére is, annak minden fanyarságával és abszurditásával. Itt is vannak mindenféle félrecsúszott életek. Szenilis, de kedves nagynéni, csúnya, meg bénázó, meg bekakiló gyerekek, gusztustalanul smacizó első szerelmes kiskamaszok, állástalan elvált férj, fiatal lányba szerelmes, szókimondó és bölcs, majd agyvérzést kapó nagypapa, 40 év után válni készülő nagyszülők, meg még isten tudja mi: elfojtott családi tragédia, túlkompenzálás, harsány veszekedések, táncra perdülő család, erős önirónia (ideértve egy beszélő kutyát, a narrátort, akinek magának is megvannak a maga lelki problémái, amiket zabálásba fojt) és mindent nyállal átnedvesítő emberszeretet, ja, meg van hiperliberális lánnyal összejövő evolúciótagadó, republikánus, katonacsaládból való fiú.

Szóval egy kicsit olyan mint a Család kicsi kincse. Csak nem annyira önironikus.

Emlékeztet még az Igazából szerelemre, meg a Playing by heart című kamaszkori traumámra a mélyben rejtőző emberi tragédiák, kibeszéletlenségek és a mozaikokból építkező családtörténet miatt. Előbbinél sokkal, de sokkal súlyosabb, utóbbi meg még annál is jobban hasonlít erre, mint ahogy akkor gondoltam, amikor először eszembe jutott, hogy ezek hasonlítanak.

Na, szóval ezekre is hasonlít.

De, amire a legeslegjobban hasonlít, az ez a Sundance fesztiválos filmeket parodizáló Funny or Die jelenet

:

Voltunk egy minden értelmében érdekes kiállításon tegnap a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumban. Évek óta, mióta sokszor sétálok az Andrássyn, nézegetem a kertjét a múzeumnak és mindig vágytam is be. Végül, felbuzdultunk tegnap és bementünk.

Kellemes program és időtöltés volt. Elsétáltunk odaáig otthonról, végig az egész Andrássyn! Gyönyörű volt és nagyon érdekes, változatos. Aztán megnéztük az egy emeletnyi kiállítást, majd hazasétáltunk. Állandó kiállításuk nincsen.

A belépőjegy 1000 Ft volt, ami meg is érhetné akár nagyon, de inkább csak megérte. 3 kis szobányi érdekesség volt ott a Gendzsi szerelmei c. regényfolyamról, amelynek első része némelyek szerint a világ első regénye volt. Szerintem meg ha már a világ első mesesztorijáról van szó kitalált karakterekkel, akkor azt a címet hagyjuk meg a Bibliának!:)))

A regényfolyam Gendzsinek, a japán császár fiának pályafutását meséli el: Gendzsi, akit politikai okokból megfosztanak a rangjától, és alacsony beosztású hivatalnokként kezdi meg pályafutását, beleszeret mostohaanyjába. Tiltott szerelme és rossz házassága miatti frusztrációját számos afférban próbálja levezetni, amelyek azonban rendre balul végződnek. A történetek az ő szerelmi életén keresztül mutatják be a korabeli udvari nemesség szokásait, életét.

Mindenről megtudtunk egy kicsit ezen a kiállításon. Láttuk a regény illusztrációit, amik nagyon érdekesek voltak. Láttuk a saga köré épült (mai szemmel is csodálatra méltó) marketing őrületet. A Gendzsi játékokat, a Gendzsi paródiaköteteket és rajzokat. Ez a pasi gyakorlatilag a japánok Edward Cullenje volt! Éppen csak az hiányzott, hogy Gendzsi így álljon előttünk egy hatalmas plakátrajzon:

A kiállítás érdekes volt, mert sok információ volt, viszont szarkasztikusan "érdekes" is volt, mert annyi szöveg volt benne, hogy egy 8. hónapban levő magzatnak ez a fajta tötyörgő ácsorgás 10 perc után olyannyira sok lett, hogy hatalmas rugdosódás kezdődött és el is tartott a kiállítás végéig.:) Nem beszélve arról, hogy kis helyen, rengeteg, össze-vissza dobált tárgy és infó volt jelen.

De a hangulat átjött, még akkor is, ha a cseresznyefák éppen nem virágoztak a kertben!