KultúrDuó

KultúrDuó

FOK - A Mester és Margarita

2015. október 27. - FOUREY

Az újraolvasás egyik haszna, hogy segítségével felülvizsgálhatjuk korábbi előítéleteinket.

masterandmargaritafirstedition.jpgAmikor 18 évesen elolvastam - kötelezőként - Bulgakov regényét, be kell vallanom, untam a könyv nagy részét. A moszkvai részeket nettó hülyeségnek tartottam, néhány szórakoztató, de összességében túlírt poénnal (mint a Varieté színházbeli jelenetek, Berlioz halála vagy Woland bálja), a jerusalaimi részeket pedig funkciótlanoknak. Emlékeim szerint bizonyos részleteket csöpögősen giccsesnek is éreztem. Ez az ítéletem valamelyest enyhült, s lényegesen árnyaltabbá vált annak az irodalomórának köszönhetően, amelyen kiváló tanárunk keresztülvezetett bennünket a regény legérdekesebb vonásain. Ekkor megtanultam becsülni a szöveg összetettségét, a technikai truvájokat, a kulturális és politikai utalások kifinomult humorát, de minden hiába A Mester és Margarita úgy vésődött bele emlékezetembe, mint egy regény, amelyet akár szerethetnék is, de igazából nem szeretek. Ezért is, általában olyan regényekkel emlegettem egy sorban, mint a Száz év magány vagy az újabbak közül a Kafka on the shore.

Most, közel a 36-hoz, újra elolvastam Bulgakov könyvét és önkritikusan be kell vallanom, hogy olyan élmény volt, mintha eddig csak a klasszikusok rövidítve változatában olvastam volna a regényt, s csak most vettem volna kézbe az eredetit. Sok minden ismerős volt benne, persze, de az egész mégis teljesen más. A moszkvai részeket például most először értettem csak meg igazán. A regénybeli titokzatos eltűnések és a valóságos moszkvai terror letartóztatásai közötti kapcsolat például most teljesen világos volt, de komolyan mondom, hogy ezt egyáltalán nem értettem annak idején. Egyébként is, a moszkvai részek társadalomszatírájának szarkazmusa, a zsarnoki terror pszichológiai mechanizmusainak érzékeny leírásai aggasztó mértékben maradtak kívül az érdeklődésemen annak idején. S ez semmi ahhoz képest, hogy mennyire nem értettem a Pilátus-történetet. Nyilvánvalóan alulértékeltem például az evangéliumi történet apokrifokat idéző újraírásának finomságait. Annak a cinikus párbeszédnek az értelme, amelynek keretében a prokurátor megparancsolja Afraniusnak, titkos őrsége parancsnokának Júdás megölését, azt hiszem, annak idején teljesen elkerülhette a figyelmemet. Mit sem fogtam fel Lévi Máté, Kajafás figurájából, ahogy Kajafás és Pilátus szikrázó politikai konfrontációjából sem. A közelgő vihar előtti fülledtség elbágyaszthatta a figyelmem nekem is, ahogy Pilátusnak is migrént okozott. Talán ez lehetett az oka.

Éretlen voltam, alighanem, s talán egy kicsit tökkelütött is, hogy megértsem, miről szól a regény. Túlságosan karótnyelt ahhoz, hogy élvezzem Woland és kísérete moszkvai, majd kozmikus méretű csínytevéseit. Kissé lassú felfogású is, hogy lássam, hogyan kapcsolódik egybe Jerusalaim, Moszkva és a metafizikai szín ebben a látszólag olyan sokszínű, mégis meghökkentően egységes regényben. Azzal vigasztalom magam, hogy későn érni még mindig jobb, mint sosem tanulni a múltbeli hibáinkból.

Most viszont egészen különleges élményt nyújtott a könyv. Érzelmek széles skáláját mozgatta meg bennem, s egyaránt dolgoztatta a képzeletemet és az értelmemet. Ritkán találkozik az ember ennyire komplex hatásra törekvő és az elérni képes művekkel. Legalábbis az én életemben biztosan így volt.

Ezzel együtt, be kell vallanom, maradt még a regényben sok minden, amivel még ma sem tudok mit kezdeni. Nem lepne meg, ha a regény olvasói valamiféle titkos kulcsot keresnének egy mélyebb értelemhez, amelyben a jó és rossz örök küzdelme és együttműködése, az egyéni és a politikai élet fordulatai valamiféle harmonikus rendbe illeszkednek. Ha van ilyen mélyebb értelem a regényben, arra, sajnos most már botfülű fogok maradni, attól tartok. Az utalások helyét persze látom, de ezeket elkönyvelem a fiktív történet mint "lehetetlen konstrukció" természetéből következő, az olvasói élményhez sokat hozzátevő, de semmilyen feloldást, megfejtést nem rejtő szerkezetei elemeinek.

Utánam, olvasó!  

A 'modern szépművészeti idők galériájában' jártunk!

Ma - jó idő és a Vár közelsége lévén és révén - ellátogattunk a Magyar Nemzeti Galériába. Pár éve velük kezdtem az önállóan-múzeumot-látogató pályafutásom. Minden nyáron hirdettek többféle kupont, így az ideiglenes kiállításaikat 1000 Ft-ért lehetett megnézni. Később Foureyval sportot is űztünk ebből: mindig vettünk egy-egy ideiglenes kiállításra jegyet hozzájuk, és azzal együtt megnéztünk egy-egy emeletet az állandó részből is. Mindig csak egyet-egyet, mígnem az állandó kiállítások végére értünk.

Aztán jött a Kormány terve, és elkezdték lebetonozni a Városligetet. Ne bántsd a fát, hisz ő is érez! Na, szóval a lebetonozási terv első lépéseként úgy két évre lakat került a Szépművészeti Múzeumra. A kiállítási darabjaikból átkerült néhány most az MNG-be. Három teremnyi szárnyas oltár, Rippl-Rónai festmény és antik szobor tárult elénk ma. Nagyon tetszett benne az, hogy ez tényleg maga volt a Szépművészeti, csak kicsiben. Vajon a többit majd megtalálják egy bányában elrejtve úgy 100 év múlva?:)

Ami nem tetszett ezen a részen, hogy sem Fourey, sem én nem láttuk rendesen a festményeket a megvilágítás miatt. Nem akarok igazságtalan lenni, 158 cm vagyok, Fourey meg majdnem 2 méteres, szóval lehetséges, hogy az átlagos 165 cm-es magasságra voltak a fények beállítva. De mi így a fejekről, és a hátterekről sajnos lemaradtunk. Plusz egyáltalán nem volt ülőhely a kiállítás helyszínén, ahol legalább alulról, de nyugodtan megcsodálhattuk volna őket, és mosdó is csak a földszinten van, de ez már mind-mind nem a Szépművészeti gyűjteményének róható fel.

Az állandó kiállítási tér bővült még egy résszel, 3 teremnyi Modern idők kiállítással. (A kiállítás egyébként nem próbált tematikusan és elviekben sem kapcsolódni az azonos című Chaplin filmhez.) Én magam odavagyok a modern festészetért, olyannyira, hogy amikor életemben először láttam a Museum of Modern Arts-ban Jackson Pollock festmény, elkezdtem sírni. És, ha majd a gyerekem az Adamo hintájából festéket fog lefelé fröcskölni, én a festészet koronázatlan királyaként fogom kezelni őt.

jackson-pollock.jpg

Így, ezen a kiállításon is odavoltam a festményekért és montázsokért. Kevésnek találtam viszont az installációt, vagy egyszerűen csak a tárgyakat. Volt néhány dizájnbútor, de nem voltak absztrakt szobrok vagy vicces emberszobrok. Tavaly nyáron a Kiscelli Múzeumban láttam Körösényi Tamás egyik művét, ami azóta is sokszor eszembe jut. Egy fúrógépet csinált meg fából, elképesztő részletességgel. Milyen dolog már, hogy egy fém tárgyat fából csinál meg egy művész? Full kreatív!:) Amúgy, ezen a részen már volt hely leülni és mélázni a műalkotásokon.

Most nem beszéltek hangosan sem magántelefonon, sem egymással a teremőrök. Fiatal lányok és fiúk voltak ők, korábban kizárólag 70+os emberekkel találkoztunk ebben a szerepkörben. Fura.

Napi kérdésem: vajon miért van szükség arra, hogy egy kövér, bajszos, visszataszító (angolul nem beszélő) nő kérje a jegyemet/várja a 300 Ft-omat a város egyik legmagasabb pontján levő, szinte kizárólag turisták által látogatott múzeum mosdójában? Vajon a turisták, akik nagymértékben növelik a 8 millió nyugdíjas, diák és munkanélküli országának GDP-jét, miért nem pisilhetnek csak úgy is ingyen? Vajon feljárnak a hajléktalanok/szegények azért a Várba, és azon belül is az MNG-be, hogy ingyen pisilhessenek és koszolhassák a wc-jüket? Ezért kell őket megszűrni?

Na de, egy kérdést ígértem, abba is hagyom!

 

süti beállítások módosítása